„Nagyon gyorsan közeledünk a fordulóponthoz, amikortól már lehetetlenné válik az orrszarvúk túlélése” – közölte Jason Bell, a Nemzetközi Állatjóléti Alap (IFAW) munkatársa az orrszarvúk keddi világnapja alkalmából.A végzetes irányt vevő trend megállításához a nemzetközi közösségeknek jobban együtt kell működniük. „Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy legalább lelassítsuk a gyilkolást” – jelentette ki Bell hétfőn.A vadorzók a környezetvédelmi minisztérium információi szerint augusztus végéig csak a Dél-afrikai Köztársaságban 749 orrszarvút öltek meg, ezek közül 544-et a Mozambik határán fekvő, a turisták által kedvelt Krüger Nemzeti Parkban.2014 volt a vastagbőrű növényevők számára az eddigi legrosszabb év: csak a Dél-afrikai Köztársaságban 1215 példány esett az illegális vadászok áldozatává. Az illegálisan zsákmányolt szarvat Vietnamban, Kínában és más ázsiai országokban, ahol a hagyományos orvoslásban fontos szerepe van, csillagászati áron adják el.A dél-afrikai állományt mintegy 25 ezer példányra becsülik, ez nagyobb, mint a világ többi részén található egyedek együttvéve.
Hamarosan kihalhatnak az orrszarvúk Afrikában
Csak a Dél-afrikai Köztársaságban 1215 példány esett 2015-ben az illegális vadászok áldozatává.
2015. 09. 21. 20:11
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!