A tavalyi hárommal szemben idén eddig 14 cápatámadás történt a délkeleti Új-Dél-Wales állam 2000 kilométeres partvidéke mentén. Februárban egy japán szörfös életét vesztette, miután egy cápa letépte a lábait. A támadások súlyosabb sérültjei közül többen még most is kórházban lábadoznak.
A tanácskozáson összegyűlt 70 nemzetközi cápaszakértő tudományosan megalapozott megoldásokat keres a problémára. Megvitatják Új-Dél-Wales állam kormányának előterjesztését, amely kíméletes ötleteket tartalmaz, például olyan „villanykerítést”, amelyet a hullámok energiája működtetne. A rendkívüli tanácskozás nem titkolt célja az aggódó közvélemény megnyugtatása is.
Állatvédők dicsérték a délkelet-ausztráliai állam kormányát, amiért az állatok életét megkímélő ötletekkel is előállt az előterjesztésben. Szerintük ez az első eltávolodás attól az „ósdi” felfogástól, amely szerint egyedül a cápák megölésével lehet megmenteni az emberéleteket.
Egy, a „cápacsúcshoz” időzített tanulmány szerint csekély a társadalmi támogatottsága a keményvonalas megoldásnak. A felmérés szerint az érintett térség lakosságának 80 százaléka ellenzi a cápairtást mint a cápatámadások elleni védekezés eszközét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!