A Thomson Reuters 2015-ös elemzése alapján a fizikában három tudományterület négy kutatója került a rangsor élére. Krausz Ferenc magyar fizikus a kanadai Paul B. Corkummal együtt az attoszekundumos fizikával kapcsolatban szerepel a listán.
Mint az MTA írja, idén az attoszekundumos, vagyis a másodperc milliárdszor milliárdod része alatti történéseket vizsgáló fizika a Thomson Reuters szerint a leginkább „Nobel-érett” tudományterületek egyike. Ennek művelője Krausz Ferenc, a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója, aki igencsak gazdag kutatói múlttal rendelkezik: két éve megkapta az arab Nobel-díjként is nevezett elismerést, a nemzetközi Fejszál király-díjat természettudományos kategóriában, az egyik legrangosabb német elismerésének számító Otto Hahn-díjat, az MTA idei közgyűlésének díszelőadásán pedig beszélt arról, hogyan lehet „lefényképezni” a természet leggyorsabb mozgásait.
Krausz Ferenc az mta.hu-nak elmondta: nem osztja a Thomson Reuters véleményét. „Nálam sokkal érdemesebbek vannak erre a magas kitüntetésre, de ettől függetlenül nagy örömmel tölt el, hogy nevem és a csoportom által képviselt tudományterület említésre kerül ebben az összefüggésben, ez sok erőt és motivációt ad a további munkához” – mondta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!