„Amivel évek óta küzdök, és célom, hogy kimozdítsuk a fogyatékost otthonról – mind munkahelyteremtés, mind szórakozás szempontjából. Bárhová megyek, mindig ugyanazt a hatvan-hetven fős réteget látom, aminél sokkal többen vagyunk. Ám még ha meg is teremtjük számukra a sportolási vagy az említett szórakozási lehetőségeket, akkor sem moccannak – számolt be tapasztalatairól. – Ugyanakkor talán ez lesz az az applikáció, melynek hatására el mernek indulni, vagy környezetük elkezdi piszkálni őket, hogy »Mozdulj már meg, öreg!« Remélhetőleg a jelenlegi 80-100 fős kemény mag bővülni fog, mert vannak parlagon heverő emberek, és szükség van rájuk.”
Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója szerint emiatt fontos, hogy legyen interakció a „nem létező” kerekesszékes társadalom és a vállalat között. Nehézségnek nevezte, hogy korábban nem találtak olyan partnert, amely „egyedüliként, mindenki által elfogadva, ernyőszervezetként a kerekesszékeseket képviselte volna a turizmus szempontjából. Vannak klassz, nagyobb és kisebb civil kezdeményezések, de közülük nehéz volt kiválasztani a legmegfelelőbbet arra, hogy végigmenjen, végigcsinálja, és elmondja a rossz és jó tapasztalatait.”
Kifejezett kérésként jelent meg, hogy a nem kerekesszékkel közlekedők ne igazán véleményezzék az alkalmazásban, hogy szerintük mi számíthat akadálynak, mivel könnyen tévútra vezethetik a célközönséget. „Az automatikus mérésben tudnak segíteni, ám a helyek akadálymentességének felmérésében nem. Óvatosnak kell lenni, mert akinek nincs tapasztalata, nem megfelelően kategorizál” – mondta Bodó Péter. Vincze Zoltán csatlakozott hozzá: „Annyiban kicsit önző vagyok, hogy ez a miénk. A nagy őszinteségnek mindig bukta a vége, mert nem ért hozzá: én is jártam úgy sokszor, hogy azt hittem, simán megoldom, de nem.”
