Ilku Lívia a kockázatra példaként említette, hogy az interneten 20 féle Viagra potencianövelőt lehet rendelni, holott csak egyféle ilyen gyógyszer létezik, a többi hamisítvány.Bevezetőként Gács János, a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. képviseletében emlékeztetett arra, hogy a szellemi tulajdon védelmébe a szerzői jogok és az iparjog védelme egyformán bele tartozik. Az iparjog védelmét a szabadalom, illetve a formatervezési mintaoltalom és a védjegy szolgálja. Legtöbb szabadalmat a gyógyszeripar jegyezteti be. Kiemelte, hogy szeptember 30-tól – a GINOP keretében – indul az 1 milliárd forint keretösszegű iparjogvédelmi pályázat. A feltalálók 1-6 millió forintot nyerhetnek a termékük szabadalmaztatására.A gyógyszeripar nemcsak a legnagyobb szabadalmaztató, hanem a hamisításnak leginkább kitett iparág is. A pécsi egyetemen végzett kutatás szerint a megkérdezettek 6,2 százaléka rendelt gyógyszert interneten 2009-ben, míg tavaly ez az arány már 12,5 százalék volt, pedig a a kockázat magas – vázolta Ilku Lívia.Rendelés előtt érdemes megnézni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapját, amelyen megtalálhatók a hamis internetes gyógyszertárak honlap-címei, és a hamis termékek listája is elérhető. Nemrég egy logót vezetett be az EU, ennek ott kell lennie minden legális internetes gyógyszertár honlapjának nyitó oldalán. Erre kattintva az OGYÉI honlapjára jut a felhasználó – magyarázta az előadó.A hamisítás elleni munkacsoport vezetője kitért arra is, hogy, a magyar gyógyszergyártók és nagykereskedők, valamint az érintett hatóságok megállapodást kötöttek a gyógyszerhamisítás ellen. Magyarországon eddig nem fordult elő az, hogy a gyógyszergyár-nagykereskedő-patika láncban hamis gyógyszer jelent volna meg – tette hozzá.A szerzői jogok védelmét alaposan megváltoztatta az internet – mondta Horváth Péter, a Pro Art Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója. A helyzetet jellemzi, hogy amíg 1992-ben 100 ezer eladott hanghordozó kellett az aranylemezhez, addig ez a szám 2012-től már csak 4 ezer.A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület megrendelésére készült felmérés szerint a 700 megkérdezett kereskedő 52 százaléka mondta azt, a beszerzési szerződés megkötése során igyekszik bebiztosítani magát, hogy ne kerüljön hamisított termék az üzletébe. A hamisítás által leginkább fertőzött terület a ruha- és cipőipar. Ezek mellett súlyosan érinti a hamisítás a háztartási vegyiárukat, a kozmetikumokat, az elektronikai és számítástechnikai eszközöket is.
Nagyon kell vigyázni a netről rendelhető gyógyszerekkel
Magyarországon az utóbbi öt évben megduplázódott az interneten gyógyszert rendelők aránya, pedig nem kockázatmentes ez a vásárlás.
2015. 09. 23. 13:55
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!