A kistestű, gibbonszerű lény, a 4-5 kilogramm testsúlyú, növényevő nőstény Spanyolország mai területén, egy meleg és csapadékos éghajlatú, erdős vidéken volt honos. A területet az állatvilág rendkívüli gazdagsága jellemezte, amelyben körülbelül 80 különféle emlősfaj, köztük ormányosok (Proboscidea), orrszarvúak és kardfogú macskafélék éltek „társbérletben”.
Az új faj a „keresztségben” a Pliobates cataloniae nevet kapta, ám a tudósok csak Laiának becézik az apró nőstényt. Összesen 70 csont és csonttöredék került napvilágra, a leletek külön érdekessége, hogy a fosszília korához képest viszonylag jó állapotban maradt fenn a majom koponyája.
„Egy apró majmot kell elképzelnünk, méretre akkorát, mint a ma élő gibbonok közül a legkisebbek”
– magyarázta David Alba, a tanulmány első szerzője.
Laia koponyája inkább a gibbonéra emlékeztetett, mintsem az emberszabású majmokéra, olyanokéra, mint az orangutánok, gorillák vagy a csimpánzok, és a jelenkori főemlősökkel összehasonlítva sokkal primitívebb fogazattal rendelkezett. Kezdetlegesebb volt csontos hallójáratának szerkezete is.
Míg a koponya a gibbonéra emlékeztetett, Laia testarányai lényegesen különböztek a hosszúkarúnak is nevezett majmokétól. Sokkal rövidebb karokkal és kézfejekkel rendelkezett, viszont csuklója és könyöke a ma élő főemlősökére hasonlított. Felső végtagjai segítségével képes volt a fákon közlekedni, ám ezt sokkal lassabban és „megfontoltabban” tette, mint a ma élő gibbonok, mozgása sokkal inkább a mai lajhármaki-alkatúakra emlékeztetett.
Mint David Alba kifejtette, az evolúció során a gibbonok és az emberszabású majmok útja a 20 millió és 15 millió évvel ezelőtti időszakban vált el egymástól, ez azt jelenti, hogy a Pliobates cataloniae kora miatt semmiképp sem lehetett az utolsó közös ős. Előfordulhat azonban, hogy olyan főemlőstől származik, amely közvetlenül az evolúciós elválás előtt élt. Alba kijelentette:
„A jelek szerint a Pliobates cataloniae a feltételezettnél sokkal nagyobb szerepet játszott a jelenkori főemlősök törzsfejlődésében, mint korábban feltételeztük. Segítségével képet kaphatunk arról, hogy milyen is lehetett ez a közös ős.”
