Az ötévesek véréből kiderül, dohányzott-e várandósan az anyjuk

A magzatot méhen belül érő hatások akár évekkel a világra jövetel után is károsíthatják az egészséget.

MTI
2015. 11. 27. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Environmental Research című folyóirat online kiadásában közölt eredmények szerint maradhatnak nyomai a szervezetben a magzatot a méhen belül érő hatásoknak, és akár évekkel a világra jövetel után is károsíthatják az egészséget.

A szakemberek szerint további vizsgálatokkal ki lehetne mutatni, hogy a gyerekek milyen további méreganyagoknak, többek között műanyagokban található kemikáliáknak, az anya nem diagnosztizált fertőzéseinek vagy az ivóvízben lévő szennyeződéseknek vannak kitéve a terhesség idején.

Végső soron a kutatók azt remélik, sikerül kapcsolatot találni a felsorolt tényezők hatása és bizonyos krónikus betegségek, úgymint autizmus, elhízottság, illetve szívbetegségek között, annak érdekében, hogy jobban feltérképezhessék ezen betegségek kialakulási folyamatát és lehetséges megelőzési módjait.

„Régóta tudjuk, hogy a szervezetben felhalmozódnak azok az anyagok, amelyek jelzik, mennyire vagyunk kitéve a különböző környezeti hatásoknak: a csontjaink őrzik, ha ólommal érintkeztünk. Azt azonban nem tudtuk, hogy egyszerű vérminta is képes bizonyítékokkal szolgálni nem csupán a külvilágban, hanem már az anyaméhben megtapasztalt környezeti hatásokról” – magyarázta a kutatást vezető M. Daniele Fallin.

A kutatók 531 iskoláskorúnál fiatalabb gyerek vérmintáját elemezték az Egyesült Államok hat településén, majd megkérdezték a gyerekek anyját, hogy dohányzott-e a terhesség idején – írta a Medicalxpress című egészségügyi portál.

A szakemberek ezután ismét megvizsgálták a vérmintákban a DNS-láncot körülvevő kisebb molekulák elrendeződését, az úgynevezett metilációs mintázatot, és a tesztek 81 százalékában pontosan meg tudták mondani, hogy a magzat ki volt-e téve olyan születés előtti környezeti ártalomnak, mint a dohányzás.

A kutatók szerint lehetséges, hogy a molekuláris nyomok egy részéért a gyerekek későbbi passzív dohányzása a felelős, de mivel újszülötteknél is találtak bizonyítékokat, ezért biztos, hogy a születés előtti hatások szerepe a döntő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.