Épül a világ legnagyobb klóngyára Kínában

A 200 millió jüanba (9,1 milliárd forintba) kerülő létesítményben klónlaboratórium és génbank is lesz.

MTI
2015. 11. 24. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 200 millió jüanba (9,1 milliárd forintba) kerülő létesítményben klónlaboratórium és génbank is lesz – közölte a Hszinhua kínai hírügynökség a Boyalife kínai cég internetes oldalán kedden megjelent közleményre hivatkozva.

Az észak-kínai kikötővárosban, Tiencsinben épülő gyár jövőre kutyákat, versenylovakat és szarvasmarhákat klónoz. A cél, hogy százezer klónmarhát „állítsanak elő”. Hszü Hsziao-csun, a Boyalife vezetője szerint a termelést egymillióra kell majd növelni, a kínai tenyésztők ugyanis jelenleg nehezen szolgálják ki a piaci igényeket.

A klóngyár építésében a Boyalife mellett a Sooam Biotech dél-koreai vállalkozás is érdekelt. Alapítóját, Hvang Vu Szukot tíz éve emberi embriók klónozásával vádolták, ráadásul kiderült, hogy kutatásai során csalt és etikailag megkérdőjelezhetően járt el.

A közösségi oldalakon sokan fejezték ki aggodalmukat és nemtetszésüket a klóngyár miatt, többeket a klónozott hús piacra kerülése aggaszt. A kutyák klónozásának tervét is bírálják, a tervek szerint ugyanis a négylábúakból egyrészt háziállatok, másrészt rendőrségi munkatársak válnának. A bírálók szerint Kínában már most is túl sok olyan kutyát ölnek meg, amelyekről senki sem gondoskodott.

A gyár ráadásul annak a tiencsini vegyi üzemnek a közelében lesz, amely augusztusban felrobbant, 165 ember életét kioltva.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.