Kötéllel a csuklóján találtak rá a tűz elől menekülő orangutánra

A felnőtt egyedet és kicsinyét az utolsó pillanatban sikerült megmenteni.

GB
2015. 11. 11. 8:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit Nemzetközi Állatmentők (IAR) ritka orangutánfajtát és kicsinyét mentették ki egy borneói erdőből, mely a tűz martalékává vált. Az orangutánmamát és utódját egymásba kapaszkodva találták meg a szakemberek: minden bizonnyal traumatikus élményen mehettek keresztül, amikor a tűz elől menekülve egy faluba értek. A helyi lakosok – félve attól, hogy ételt akar lopni az anyaállat – kövekkel kezdték el hajigálni és meg akarták kötözni. Az állatmentők szerint a felnőtt egyed teljesen lesoványodott, rossz állapotban volt, teje is alig maradt, amivel táplálni tudta volna a kicsit. Kisebb sérüléseket szenvedett, a csuklója köré egy kötél volt kötve – írja szerdai cikkében a BBC.

Az állatmentők elaltatták és alaposan kivizsgálták a két majmot, majd visszaengedték a természetbe őket.

Indonéziában gyakoriak az erdőtüzek az illegális tűzgyújtások miatt. Majmok sokasága kénytelen elhagyni eredeti lakóhelyét ennek következtében.

A brit IAR 12 alkalommal hajtott végre a fentihez hasonló állatmentést az elmúlt két hónapban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.