Már rendelhető az új varázsszemüveg

Kilencvenkilenc dollárért egy teljesen valóságosan viselkedő virtuális világban forgathatjuk a fejünket.

VZ
2015. 11. 12. 2:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Samsung bejelentése óta élénk várakozás övezte a dél-koreai gyártó virtuálisvalóság-szemüvegét – olvasható a tudományos és technikai újdonságokkal foglalkozó ismeretterjesztő portálon. A Samsung az amerikai Oculus VR-ral közösen készítette el a kiegészítő harmadik generációs modelljét, amely elődeihez hasonlóan ad önálló és hordozható játékélményt: egy okostelefont pozicionál az arc elé úgy, hogy a beépített lencséknek köszönhetően annak kijelzője 360 fokban az egész látóterünket befedje, a felhasználó pedig feje mozgatásával navigálhat a virtuális térben. Az élmény fokozásában a szemüvegbe épített mozgásérzékelő is segít, amely jóval érzékenyebb a telefonokba szerelt szenzoroknál.

Ráadásul mindez hétfő óta alig 99 dollárért (mintegy 29 ezer forintért) előrendelhető, és még november folyamán, elméletileg 20. körül meg is érkezik a fogyasztókhoz. A korábban kifejlesztett modellek már jó ideje elérhetőek voltak a világ számos országában, viszont a Gear VR első két verziója dupla ennyibe kerül. A Samsung bevallottan az új modellt szánta a szélesebb piacra: az új Gear VR a maga 380 grammjával mintegy ötödével könnyebb a korábbi modelleknél, és hatékonyabban vezeti el a hőt is. Ez azért lényeges, mert például az első Gear VR-t csak fél óráig lehetett használni, utána a készülék lelkét adó okostelefon egyszerűen túlmelegedett a terheléstől.

Ugyanakkor a készülék kizárólag Samsung telefonokkal működik, azok közül is csak a legerősebb modellekkel: a Galaxy Note 5, Galaxy S6 edge+, S6, illetve az S6 edge készülékekkel. Ezek pedig igen borsos áron kaphatók, Magyarországon kártyafüggetlenül 130 és 200 ezer forint között juthatunk hozzájuk. Emellett a Gear VR-hoz még bemutatkozó játék sem érkezik a csomagban, mivel ezek kiadása csak a héten várható. Köztük az iPaden már sikerrel futó puzzle-játék fejlesztői által készített, Land’s End nevű kirakós, amelynek darabjait fejünk mozgatásával rakhatjuk össze, épp úgy, ahogy egy egérrel tennénk, illetve a sci-fi környezetben játszódó Gunjack. Emellett a készülék, elődeihez hasonlóan, lejátssza az erre alkalmassá tett videókat is, amelyeket a Samsung prémium szolgáltatásával, a Milk VR-ral érhet el a fogyasztó.

A készüléket jelenleg az Amazonon, a Best Buy-on és a Samsung saját honlapján lehet előrendelni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.