Napelemmel felszerelt okoskukákba lehet majd szemetelni

Májusig harminc okoskukát telepít a brüsszeli önkormányzat a város szívébe és az uniós intézményeknek otthont adó kerületbe – jelentette kedden a La Libre Belgique belga napilap.

MTI
2015. 11. 10. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belga főváros 150 ezer eurót (kb. 47 millió forint) különített el erre a célra. Az első tizennyolc okosszemetest a belváros nemrég sétálóövezetté nyilvánított részében helyezik majd el. Az okoskukák napelemmel vannak felszerelve, automatikusan tömörítik a hulladékot, és jelzik a köztisztasági vállalatnak, ha megtelnek. A présnek köszönhetően az intelligens kukák 150 helyett 600 liter szemetet tudnak majd elnyelni.

A lap némileg drágának tartja a beszerzést, ugyanakkor emlékeztet, az automatikus értesítőrendszer lehetővé teszi, hogy a szemetesek hatékonyabban dolgozzanak, mert most naponta háromszor járnak körbe üríteni a belváros kukáit, és sokszor feleslegesen fáradnak, mert a szemetesek nem telnek meg. A cikk arra is kitér, hogy a város közbeszerzést írt ki, de az okoskukákat egyetlen cég forgalmazza, 4200 eurós (mintegy 1,3 millió forint) egységáron.

Egy nemrég elkészült tanulmány szerint a világ legokosabb városa Barcelona, magyar település az élmezőny közelében sincs. A jövő az intelligens és fenntartható városoké, amelyek hétköznapjába hatékonyan illeszkedik a fejlett technológia.

Okostermosztát, okosvillanyégő, okoseszközök a gyógyászatban – hamarosan ezekre bízzuk majd életünket. A verseny óriási, de a szakértő szerint egyelőre nem garantálható, hogy ezek az eszközök ne veszélyeztessék otthonunk biztonságát. A Lendület programnak hála egyedülálló fejlesztésen dolgozhatnak kutatóink.

A köztisztasági vállalat szerint gyorsan megtérül majd a befektetés, a tömörítés miatt ugyanis – miután az okoskukába a hagyományosnál ötször több szemét fér – az intelligens szemetes olcsóbb, mint öt hagyományos utcai kuka, amelyek darabja 1000 euróba (kb. 310 ezer forint) kerül.

Az uniós negyedben a csúcstalálkozók alkalmával biztonsági okokból az összes utcai kukát le kell zárni, ami most több ember többórás munkáját igényli, az okoskukákkal viszont szinte néhány kattintással megoldható lesz a központ számítógépén keresztül – olvasható a lapban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.