A hivatal keddi tájékoztatása szerint két vizsgálat feltárta, hogy egyrészt a Celsus Természetgyógyászati Kft. és a kényszertörlés alatt álló Integcom 2014 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (korábbi nevén: Integral Communications Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Integcom), másrészt a Netamin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Netamin) által ajánlott napi adagok csak 0,6-1 gramm, valamint 1-1,5 gramm glükomannánt tartalmaznak, így azokról a hirdetett jótékony, egészségre vonatkozó hatások megjelenítése jogszerűtlen volt.
A GVH a Celsusra 1,1 millió forint, az Integcomra 10 millió forint, a Netaminra pedig 3 millió forint bírságot rótt ki. Közölték: az Európai Bizottság szerint a glükomannán testsúlycsökkentő hatására vonatkozó állítás jogszerűen csak csökkentett energiatartalmú étrendi ajánlással együtt tehető, további meghatározott feltételek együttes teljesülése esetén.
A GVH felhívta a figyelmet: étrend-kiegészítők reklámozásakor a cégeknek a fogyasztóvédelmi rendelkezések mellett az élelmiszerek reklámozására vonatkozó ágazati jogszabályokat is be kell tartaniuk, amelyek szerint gyógyhatás nem tulajdonítható ilyen termékeknek, és az egészségre vonatkozó hatásról szóló állítás csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően fogalmazható meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!