Ujjlenyomaton túl íriszmintát és az arc másolatát is lehet majd használni azonosításhoz, sokan viszont óvnak az adathalászoktól. „Ha a biometrikus információkat tömegesen tárolják, azokat továbbra is el lehet majd lopni, a felhasználó pedig elveszítheti felettük az irányítást” – fejtette ki az Electronic Frontier Foundation nevű digitális jogokkal foglalkozó csoport ügyvédje, Jennifer Lynch. A szakértő az áruházaknak a tolvajok kiszűrésére használt arcfelismerő rendszere kapcsán is szkeptikus, mint mondta, ez a magánélethez való jogot is fenyegetheti.
A biometrikus adatok ellopása esetén pedig tehetetlenek vagyunk, ujjlenyomatot vagy íriszmintát lecserélni nem lehet. Márpedig végső soron bármilyen személyes adat eltulajdonítható: idén szeptemberben például 5,6 millió amerikai szövetségi alkalmazott ujjlenyomatát lopták el. A német Chaos Computer Club egyik hackere, Jan Krissler pedig egyszerűen távolról lefotózta a német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen kezét egy sajtótájékoztatón, majd ez alapján lemásolta az ujjlenyomatát. Az eset kapcsán pedig még viccelődött is: „ezek után a politikusok feltehetőleg inkább kesztyűt viselnek majd, ha a nyilvánosság előtt beszélnek.”
Azért abban legalább megegyeznek a szakértők: nem kell egy olyan disztópiát elképzelnünk, amelyben a tolvaj majd levágja az ujjunkat, hogy így hozzáférjen okostelefonunkhoz. Akkor már egyszerűbb kést szorítani a másik torkához: kevesebb vérrel jár, az áldozat nem üvölt olyan hangosan és hasonló eredménnyel jár – csillogtatta meg fekete humorát a The Guardian által megkérdezett szakértő.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!