Kómába esett egy kannabisz alapú gyógyszer tesztelője

Balul sült el a gyógyszerkísérlet, öt másik ember állapota válságos.

MNO
2016. 01. 15. 13:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 28 és 48 év közötti kísérleti alanyokat hét elején szállították kórházba. A francia egészségügyi minisztérium közlése szerint a hat érintett jó egészségügyi állapotban volt, míg be nem vették a gyógyszert. Azt először nem lehetett tudni, milyen céllal kísérleteztek a betegeken, de a The Guardian a francia újságok közléseire hivatkozva azt írta, hogy egy marihuána alapú fájdalomcsillapítóról van szó.

A tesztet egy magánintézményben hajtották végre, amely klinikai vizsgálatokra specializálódott. A teszt arra irányult, hogy az új gyógyszer mellékhatásait megismerjék. Noha a mellékhatások vizsgálatát három fázisban szokták végrehajtani egészséges emberekkel, jelen esetben a rosszullétek már az első fázisban történtek.

Pierre-Gilles Edan, a rennes-i egyetemi kórház neurológiai központjának vezetője elmondta: az öt betegből négyen „különböző súlyosságú neurológiai zavarokkal" küzdenek, közülük három esetében fennáll annak a veszélye, hogy „visszafordíthatatlan" károsodást szenvedhettek. Az ötödik embernél nem jelentkeztek tünetek, őt megfigyelés alatt tartják a kórházban.

A szóban forgó labor már értesítette a gyógyszerbiztonságért felelős nemzeti hatóságot a kísérletek leállításáról, és minden önkéntes tesztalanyt visszarendeltek. Marisol Touraine egészségügyi miniszter azt mondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy fény derüljön a történtekre, és megállapítsák, kik „ennek a drámai balesetnek" a felelősei. A tárcavezető péntek délután Rennes-be utazott és ott azt a tájékoztatást adta, hogy kilencven önkéntes vett részt a molekula különböző dózisú tesztelésén. Azt is elmondta, hogy még soha nem történt hasonló eset Franciaországban.

„Nincsen tudomásom semmilyen hasonló esetről" – hangsúlyozta a miniszter, aki elárulta, hogy a tesztelt gyógyszer elsősorban szorongás és hangulatzavarok kezelésre szolgál. A molekulát előzetesen állatokon, köztük csimpánzokon is tesztelték.

Nem ez az első próbálkozás, melynek során a kannabisz egészségügyi hatásait tesztelték Franciaországban: már 2014-ben piacra dobtak egy spray-t, amely a szklerózis multiplexben szenvedő betegek görcseinek tüneti kezelésére szolgál. Ezt megelőzően viszont évtizedeken át tiltották a növény orvosi célú alkalmazását.

A kender alapú gyógyszereket Európában a HIV-fertőzésen át a neurológiai megbetegedéseken keresztül a reumáig sok mindenre használják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.