Apád és mindkét anyád idejöjjön!

Szabad-e világra segítenünk olyan babákat, akik sejtjeikben három szülő örökítőanyagát hordozzák?

Ibtisam Shaban és Mahmoud Hassan eddig talán a világ legszerencsétlenebb házaspárjának tarthatták magukat. Néhány hónapja azonban vélhetően a feje tetejére fordult korábban végtelenül szomorú világuk. A jordániai házaspár majdnem húsz éve próbálkozott a gyermekvállalással, de a várt baba tíz éven keresztül nem fogant meg. De amikor az asszony végre teherbe esett, a megpróbáltatások nemhogy véget értek volna, hanem tragédiák egész sora következett.

Az első terhesség – és az azt követő három – vetéléssel végződött. Tizenegy évvel ezelőtt aztán végre megszületett kislányuk. Csakhamar kiderült azonban, hogy a gyermek Leigh-szindrómában, egy örökletes betegségben szenved, amely súlyosan károsítja az agy, az idegrendszer, az izmok fejlődését, a következményei pedig fatálisak. A lány hatéves korában elhunyt. Ezután a hölgy újra teherbe esett, de az e terhességből született fiú – aki ugyancsak a Leigh-betegségben szenvedett – csak nyolc hónapot élt.

A Leigh-betegséget a gyermekek anyjuktól öröklik, és a mitokondriumokban lévő egyik gén mutációja okozza. A mitokondriumok azok a sejtszervecskék, amelyek a sejt – és így az egész szervezet – energiatermeléséért felelősek. Az evolúció korai periódusában a mitokondriumok elődei önállóan élő baktériumok voltak, amelyeket a kölcsönös előnyöket kihasználandó egy ősi sejt bekebelezett, de nem emésztett meg. Ettől fogva a mitokondriumok afféle sejten belüli együttműködő szervecskeként (endoszimbiontaként) éltek tovább. Az ősi baktérium legtöbb génje idővel átkerült a gazdasejt magjába, de 37 gén ma is a mitokondriumban található (miközben az ember sejtmagjában huszonötezer gén található).

A mitokondriumok és így a bennük őrzött gének csak anyai ágon öröklődnek, hiszen a megtermékenyítéskor a spermium jószerivel csak sejtmagját juttatja a petesejtbe, a megtermékenyített zigóta – és így a fejlődésnek induló embrió – minden más sejtösszetevője a petesejt sajátja. A mitokondriumgének okozta betegségek – így a Leigh-szindróma – tehát az anyától származnak. A jordániai házaspár esetében is ez okozta a bajokat: az asszony mitokondriumainak negyede hordozta a betegséget okozó mutáns gént. Noha ő egészséges volt, a gyermekei mind megbetegedtek.

Már negyed százada is felvetődött, hogy a betegség megelőzhető lenne, ha az anya beteg mitokondriumait egy egészséges donor sejtszervecskéivel helyettesítenék. De sokan etikai, morális és vallási megfontolásból ellenzik e törekvéseket. Ennek oka az a 37 gén, amely a mitokondriumokban foglal helyet. Ha a baba egy másik nőtől kapja e szervecskéket, az tehát egyben azt is jelenti, hogy egy harmadik személytől is örököl géneket. Ez sokak szemében végzetes és megengedhetetlen beavatkozás a természet rendjébe, az „istent játszás” mintapéldája. Mások szerint semmivel nem etikátlanabb e beavatkozás, mint a vérátömlesztés vagy a szervtranszplantáció. Bár a sajtóban háromszülős babáknak hívják az így világra jött kicsiket, az öröklött gének száma alapján pontosabb lenne 2,001 szülős gyermekeknek hívni őket.

Tavaly – heves viták után – a brit parlament engedélyezte az efféle beavatkozást (pontosabban annak egyik lehetséges formáját, erre rögtön rátérünk). A mitokondriumok cseréjét szakmai tanácsnak kell engedélyeznie, de elvileg nincs akadálya. Ennek ellenére mind a mai napig nem érkezett hír arról, hogy bárkin is elvégezték volna a beavatkozást. A világ számos más fejlett országában, például az Egyesült Államokban kifejezetten tiltott e művelet. Van azonban sok olyan állam, ahol még nem merült föl, hogy ezt az orvosetikai kérdést törvényileg kéne szabályozni. Így csak pénz, szakemberek és infrastruktúra kell hozzá, hogy végrehajtsák a mitokondriumcserét.

Ilyen ország például Mexikó. A jordániai pár, mielőtt újra megpróbálkozott volna a gyermeknemzéssel, eljutott a New York-i New Hope (Új Remény) Termékenységi Központ orvosához, John Zhanghoz, aki szaktekintélynek számít a mitokondrium okozta örökletes betegségek kezelésében. Minthogy a mitokondriumcsere az Egyesült Államokban be van tiltva, a reménybeli szülők, az orvosteam és egy anonim mitokondriumdonor az ország déli szomszédjába utazott, és ott végezték el a beavatkozást. Mindez tavaly történt, és a fiúgyermek az idén áprilisban meg is született. Az előre jelezhető tiltakozás és médiaérdeklődés miatt azonban csak most, a fiú öt hónapos korában hozták nyilvánosságra az egész történetet a New Scientistben.

Mielőtt értékelnénk a beavatkozás sikerességét és etikusságát, érdemes áttekintenünk, hogy milyen módszerek képzelhetők el a hibás mitokondriumok cseréjére. Ezek a metódusok ugyanis lényeges lépésekben különböznek egymástól, ami befolyásolhatja például a vallásos emberek róluk alkotott véleményét is.

Az első módszer a legegyszerűbb, és ezért a legmegbízhatatlanabb is. Itt egyszerűen fogják a leendő anya petesejtjét, és belefecskendezik egy egészséges donor petesejtjének citoplazmáját. Ekkor a plazmával együtt az egészséges mitokondriumok is átkerülnek, de megmaradnak a saját, betegséget hordozó sejtszervecskék is. Nagyjából harminc gyermek született ily módon a kilencvenes években, de a művelet túl sok esetben okozott genetikai károsodást a fejlődő embrióknál, így csakhamar betiltották.

Az is lehetséges ugyanakkor, hogy első lépésben az anya és a donor petesejtjét is megtermékenyítik az apa spermiumaival. Ezután mindkettőből eltávolítják a sejtmagot, és az anya sejtmagját a donor – immár magot nem tartalmazó – petesejtjébe ültetik. Ezt a módszert engedélyezte egyébként tavaly a brit felsőház, de sokan elutasítják, mondván, a beavatkozás a megtermékenyített donorsejt – és így egyesek felfogása szerint egy ember – elpusztításával jár. Ibtisam Shaban és férje is – hívő muszlim lévén – elutasította e lehetőséget. Ezért egy harmadik módszert választottak: a még megtermékenyítetlen petesejtek magját cserélték ki, és ezután történt meg a mesterséges megtermékenyítés.

A beavatkozás tehát sikeres volt, megszületett a baba, és öt hónap elmúltával is egészségesnek mutatkozik. Ugyanakkor a processzusnak voltak olyan körülményei, amelyek az eljárás kockázataira hívják fel a figyelmet. Az orvoscsapat öt embriót hozott létre a fenti módszerrel, de ezek közül csak egy kezdett egészségesen fejlődni. A megszületett baba vizsgálata pedig azt mutatta, hogy valamilyen hiba folytán a beteg mitokondriumok egy kis része (az összes mitokondrium kevesebb mint egy százaléka) is átjutott a donorpetesejtbe. Így elképzelhető, hogy a mutáns szervecskék életrevalóbbnak bizonyulnak egészséges társaiknál, és idővel arányuk megnő a sejtekben, ami a betegség tüneteinek megjelenését is eredményezheti.

A műtétet levezénylő Zhang persze büszke tettére, mint elmondta „az életek megóvásánál nincs etikusabb, amit egy orvos tehet”. Hasonlóan vélekednek a műveletről a New Scientist által megkérdezett termékenységi specialisták is. Ők korszakalkotónak, bátornak, de legalábbis nagy jelentőségűnek nevezik az eredményt. Arról, hogy a gyermek egyes mitokondriumai mégis betegek lettek, azt mondják, hogy még ez is nagyságrendekkel jobb kimenetel, mint az korábban elképzelhető volt. Sian Harding, az Imperial College London bioetika-professzora, aki tavaly az angol szabályozás előkészítésében is közreműködött, úgy nyilatkozott, hogy ez a módszer még annál is jobb, mint amit náluk törvénybe iktattak. Külön kiemelte, hogy az orvosok igen megfontolt döntést hoztak, amikor egy fiúembriót ültettek vissza az anya méhébe. Ezzel ugyanis (emlékezzünk: a mitokondriumok csak anyai ágon öröklődnek) rögtön megakadályozták, hogy a gyermek felnőve továbbadhassa utódainak a betegséget.

Kérdés azonban, hogy a technika megérett-e arra, hogy kilépjen a laboratóriumi Petri-csészék és sejtkultúrák világából, és emberek életét és halálát befolyásoló klinikai beavatkozássá váljon.

– Szerintem még nem tart ott a tudomány, hogy e módszer embereken is alkalmazható lenne. Nem is az a baj, hogy a születendő kisgyerek mitokondriumai betegek lesznek, hiszen az nagy biztonsággal tudható, hogy e sejtszervecskéket az egészséges donortól kapja – mondja Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének korábbi igazgatója. – Arról azonban semmit nem tudunk, hogy maga a beavatkozás, tehát a donor sejtmagjának eltávolítása és kicserélése a biológiai anya magjára milyen epigenetikai károsodást idéz elő esetlegesen a sejtben. Hiszen egy ilyen mérvű kezelés számos, egyelőre felmérhetetlen problémát okozhat. [Az epigenetika elmélete szerint a környezeti hatások úgy is befolyásolják a gének működését, hogy maguk a gének nem változnak meg – M. Cs.]

Az immunológusprofesszor azonban óvatosan bánna az afféle véleményekkel, amelyek istenkomplexussal, a természet rendjébe való bűnös beavatkozással vádolják az érintett orvosokat.

– Minden orvosi kezelés, minden gyógyszer, de szinte minden emberi tevékenység is beavatkozik a „természet rendjébe”. Ki tudja, hogy a gyógyszerek lebontása során milyen mutációt okozó anyagcseretermékek keletkeznek szervezetünkben? – folytatja Falus András. – Szerintem etikailag akkor ítélhetjük meg helyesen, hogy egy beavatkozás megengedhető vagy megengedhetetlen, ha azt döntjük el, hogy az a normális emberi képességek növelését vagy a gyógyítást célozza. Utóbbi megengedhető abban az esetben, ha bizonyítható, hogy az epigenetikai hiba kockázata jelentősen alacsonyabb, mint az eredeti hiba veszélyessége. Itt a petesejt hibájának kijavításáról van szó. Egy olyan hiba kijavításáról, amely a gyerekek halálát okozza. Hát mi ez, ha nem gyógyítás?! De ahhoz, hogy embereken is végrehajtható legyen, sok előkísérletre, ezek között pedig számos, főemlősökön végrehajtott sikeres tesztre van szükség.