Ezer Concorde-alkatrészt árvereznek el

A gép valaha a hangsebesség kétszeresével repült az óceán fölött.

MTI
2016. 10. 29. 12:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Marc Labarbe, az aukciós ház vezetője szerint a világ minden tájáról érkeznek majd a licitre, köztük gazdag gyűjtők, kevésbé vásárlóképes rajongók, nosztalgiázók és olyanok is, akik korábban dolgoztak a repülőgéppel személyzetként, mérnökként vagy karbantartóként. Az árverés Toulouse-ban lesz, ahol a repülőgépet a mostani Airbus-gyárban összeszerelték.

Az aukciós ház honlapján lévő információk szerint az aukción 15 euró (4500 forint) és 12 ezer euró (mintegy 3,7 millió forint) közötti kikiáltási árról indulnak az alkatrészek. A tételek között szerepel menükártya, csavar, poggyásztároló, széksor, de lehet venni futóműről származó gumit, műhorizontot, illetve egyéb műszereket, vécét és széket is.

A legdrágább tétel egy repülési műszer, egy úgynevezett Mach-mérő, amellyel a gép hangsebességét mérték. A gép a hangsebesség kétszeresével repült az óceán fölött.

Az első Concorde forgalomba állításának januárban lesz 41 éve. Az elsősorban a francia Air France és a brit British Airways által üzemeltetett gépek három óra alatt tették meg a London–New York távolságot.

A forgalomból 2003 októberében vonták ki őket, miután a szeptember 11-i terrortámadások miatt jelentősen csökkent az utasforgalom, valamint egy 2000 júliusában történt, 113 halálos áldozatot követelő balesetben lezuhant az egyik gép.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.