A feltételezettnél jóval korábban jelenhettek meg a dinoszauruszok

Az eddigi legkiterjedtebb törzsfát állították össze a kutatók.

MTI
2016. 11. 10. 15:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók leírják, hogy miként állították össze az őslények törzsfáját, amelyen közel ezer faj kapott helyet. Kutatásaik arra is következtetni engednek, hogy a dinoszauruszok korábban valamiképpen túlélhettek egy tömeges kihalási eseményt.

A paleontológusok modellje szerint az első dinoszauruszok körülbelül 250 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Az első madarak 165-172 millió évvel ezelőtt váltak le a dinoszauruszok törzsfájáról, a madarak összes ismert csoportja pedig a 108 millió és 69 millió évvel ezelőtti periódusban, a késő kréta időszakban fejlődött ki.

A tetszetős modell „apró” szépséghibája, hogy a dinoszauruszok megjelenését 10 millió évvel korábbra teszi, mint a legrégebbi ismert fosszíliák. A legidősebb dinoszaurusz a 2013-ban azonosított Nyasasaurus parringtoni, amelynek maradványai még 1956-ban kerültek elő a Nyasa(Malawi)-tó környékén. A fosszíliák „mindössze” 240 millió évesek, ami azt jelenti, hogy a paleontológusoknak vakon meg kell bízniuk a matematikai modellezésben, legalábbis addig, amíg még korábbi fosszíliák nem kerülnek napvilágra. A kutatócsoport szerint azonban a dinoszauruszok megjelenését további 10 millió évvel korábbra is ki lehet tolni.

Amennyiben a brit és amerikai paleontológusok számításai helytállóak, kiderül, hogy a dinoszauruszoknak sikerült túlélniük a perm–triászi kihalási eseményt. A körülbelül 251 millió évvel ezelőtti Nagy kihalás volt a földtörténet legpusztítóbb eseménye, amelynek során a tengeri fajok 96 százaléka és a szárazföldi fajok 70 százaléka tűnt el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.