A kutatók több mint ötszáz idős ember adatait vizsgálták meg az 1990 és 2009 között készített berlini korosodási tanulmányt elemezve. Az alanyok 70 és 103 éves kor közöttiek voltak. A kutatók szándékosan nem vonták be a vizsgálatukba azokat a nagyszülőket, akik unokáik elsődleges gondviselői voltak.
A szakemberek megnézték, hogy a tanulmány kezdetét követően mekkora volt a halálozási arány azoknak az idős embereknek a körében, akik nagyszülőként olykor vigyáztak az unokáikra, azok körében, akik nem, és azon idősek esetében, akiknek nem volt gyermekük vagy unokájuk, de gondoskodtak a környezetükben élőkről.
Az Evolution and Human Behavior című folyóiratban közölt eredmények szerint a gondoskodó nagyszülők, valamint az unokátlan, de a gyermekeiket – például a házimunkában – segítő idős emberek fele még nagyjából tíz évvel az 1990-ben készített első interjút követően is életben volt.
A másokról nem gondoskodó, másokat nem segítő idős embereknek azonban nagyjából a fele már az első interjú utáni öt évben meghalt.
A Bázeli Egyetem, az Edith Cowan Egyetem, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem és a berlini Humboldt Egyetem, valamint a berlini Max Planck Humánfejlődési Intézet szakembereinek eredményei szerint nem csupán a családtagokról való gondoskodásnak van jótékony hatása az élettartamra.
Az adatok szerint a másoknak érzelmi támogatást nyújtó gyermektelen idős emberek fele még hét, míg a másokon nem segítő társaik már csak négy évet éltek az első interjú után.
A Max Planck Humánfejlődési Intézet munkatársaként dolgozó Ralph Hertwig szerint ugyanakkor fontos a mértékletesség. „Ha valaki mérsékelt szerepet vállal egy másik személyről való gondoskodásban, az a jelek szerint pozitív hatással van az egészségére. Ugyanakkor korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a túl intenzív beavatkozás stresszt okoz, ami negatív hatással van a fizikai és a mentális egészségre”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!