A jövő elkezdődött: önjáró autók szelik Budapest utcáit

A tesztelés során persze valódi sofőrök ülnek a volánnál, hogy közbeavatkozhassanak.

MN
2017. 07. 12. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne lepődjön meg, ha egy robotsofőr által vezetett és szenzorokkal felszerelt autóba botlik Budapest utcáin. Az Aimotive ugyanis elsőként kapta meg az engedélyt, hogy önjáró autókat tesztelhessen a hazai közutakon – írja az Index.

A cég körülbelül tíz autóból álló flottával rendelkezik, és saját technológiájának továbbcsiszolása mellett megrendelőknek is végeznek fejlesztéseket.

A portál emlékeztet, nemrég jelentette be a kormány, hogy Zalaegerszegen újítanak fel egy pályát a robotautók teszteléséhez. Addig is, amíg az el nem készül, az Aimotive engedélyt kapott a magyar utakra, amit azért is tart fontosnak a cég, mert így legalább hétköznapi helyzetben, valódi utakon, valós körülmények között is tesztelheti autóit.

Az engedély feltétele volt, hogy közúton nem közlekedhetnek sofőr nélkül az Aimotive autói. A cég járműveiben különleges kiképzésen átment sofőrök ülnek, akik pontosan tudják, hogy egy robotsofőr működése közben mire és miként reagálhatnak.

Arról pedig részletes dokumentációt kell vezetniük és be is kell jelenteniük a hatóságoknál, épp hol tesztelnek. Magyarország már a harmadik helyszín, ahol a cég közutakon próbálhatja ki autóit, eddig Finnországban és Kaliforniában teszteltek.

A vállalat egyébként az önvezető autók szemének kifejlesztésén dolgozik, a számítógépes látást egészítik ki mesterséges intelligenciával, hogy az autók biztosan minden lényeges objektumot felismerjenek, és megalapozott döntéseket tudjanak hozni arról, hogy merre kell kormányozni, mikor kell fékezni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.