A Leedsi Egyetemen dolgozó Anna Hogg és a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) szakembere, Hilmar Gudmundsson szerint a jégborjadzás óta a táblás jégtömb folyamatosan távolodik a selfjégtől. A köztük lévő, nagyjából 5 kilométernyi nyílt vízben mostanra 11 kisebb jéghegy jelent meg, amelyek a jéghegyről és a megmaradt selfjégről váltak le. A „jéghegyecskék” legnagyobbika több mint 13 kilométer hosszú – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
„A műholdfelvételek tanúsága szerint még zajlanak az események a Larsen C selfjégen. A jelek szerint a megmaradt törésvonalak tovább nőnek a selfjég fontos szerkezeti elemének számító Bawden-jégkiemelkedés irányába” – magyarázta Hogg.
Hozzátette: „ha egy selfjég elveszti a kapcsolatot a jégkiemelkedéssel, akár a hosszan tartó elvékonyodás, akár egy óriási jéghegy leválása nyomán, akkor jelentősen felgyorsulhat a jégmozgás, és további széttöredezés következhet be. Nagyon úgy fest, hogy a Larsen C története még nem ért véget”.
A Nature Climate Change című folyóiratban közölt tanulmányukban a kutatók kifejtik, hogy a jégborjadzás hátterében nem feltétlenül a környezeti feltételek megváltozása, hanem a selfjegek gyarapodásának és fogyatkozásának természetes folyamata áll.
A tudósok már idén májusban megjósolták, hogy nyáron leszakadhat a Larsen C jégselfből, vagyis a parti síkságról a tengerbe belenyúló jégtömegből egy hatalmas darab egy törésvonal mentén, amelyet 2014-ben fedeztek fel. A nagyjából 350 méter vastag jegű Larsen C az Antarktisz nyugati részén terül el, feltartóztatva az őt tápláló gleccsereket. A 200 méter vastag táblás jégtömb leszakadásával jégtömegének mintegy 10 százalékát veszítette el a selfjég.
Gudmundsson szerint a selfjegek önmagukban nincsenek jelentős hatással a tengerszint-emelkedésre, ám, ha a feltöredezésük nyomán az általuk feltartóztatott gleccserek szabad utat kapnak az óceánba, az már befolyásolhatja a tengerszintet.
