A szerencsejátékosok nagyobb valószínűséggel lesznek alkoholisták

Kockázati tényezőt jelent a szorongás, az alacsony önértékelés, a külsőnkkel való elégedetlenség. Demetrovics Zsolt addiktológussal beszélgettünk.

– Viselkedési függőség esetén az ember nem valamilyen kémiai szernek lesz a rabja, hanem egy magatartásformát (evés, játék, szex) folytat kényszeresen. Miben különbözik ez a fajta addikció a drog- vagy alkoholfüggőségtől?
– Megfordítanám a kérdést. Szerintem ezen a területen az a legizgalmasabb, hogy sok dologban nagyon hasonlók a viselkedési és a kémiai függőségek. Sokáig a szakirodalom nem is függőségként kezelte az előbbieket, inkább úgynevezett impulzuskontroll- vagy egyéb viselkedési zavarként. De az utóbbi időben számos kutatási eredmény utal arra, hogy a szerencsejáték-függőség (amelynek a legkiterjedtebb a szakirodalma), illetve az internet- és videojáték-addikció sok olyan tünetet mutat, mint a pszichoaktív szerekkel, drogokkal kapcsolatos függőségek. Ezek mellett több más zavar is említhető, így a testedzés-, pornó- és munkafüggőség, a kényszeres vásárlás vagy a hiperszexualitás. A kategóriáknál azonban fontosabb kapcsolatot jelentenek e kórképek tünetei és okai. Közös tünet a viselkedés kényszeres ismétlése. Az, hogy az érintettek folyton ezen tevékenységekre gondolnak, nem tudnak ellenállni a késztetésnek, a társas kapcsolataik sérülnek, nem tudják a munkájukat ellátni, a tanulmányaikat folytatni. Nem tudnak megfelelni szülői, párkapcsolati kötelezettségeiknek. Ha nem folytathatják, megvonási tünetek jelentkeznek náluk.

– A viselkedési függőségek és a pszichoaktív szerekre kialakult addikciók hasonlóképp működnek a központi idegrendszer szintjén?
– Bár még kevés a kutatási eredmény ezen a téren, de ami rendelkezésre áll, abból az világlik ki, hogy igen, hasonló agyi mechanizmusok mentén szerveződnek. A „cél” minden addikció esetében az agy jutalmazórendszerének serkentése, elsősorban a dopamin nevű ingerületátvivő anyag felszabadításán keresztül. A szerencsejáték-függésről készültek már genetikai vizsgálatok is, és ott is ugyanazokkal a dopamingénekkel találtak kapcsolatot, amelyekkel a drogfüggés esetében. Az is árulkodó továbbá, hogy nagy az átfedés a viselkedési és a kémiai függések között. Tehát aki szerencsejátékos, az nagyobb valószínűséggel lesz alkoholista is.

– A szerencsejáték-függőség ismert talán legjobban a viselkedési addikciók közül; a sportfogadási oldalakon egyes országokban kötelező figyelmeztetni a kuncsaftokat a veszélyeire, mintha csak dohányreklámok lennének. Ez azért van, mert ez a leggyakoribb?
– Ez pusztán azért van így, mert a szerencsejáték évszázadok vagy évezredek óta jelent problémát, és a kutatása is évtizedekre nyúlik vissza. Régóta betegségként tartjuk számon, jól ismerjük az epidemiológiai jellemzőit, sokat tudunk kialakulása pszichológiai okairól és már az idegélettani vonatkozásokról is. Ezzel szemben például az internet alig húsz éve van jelen az életünkben, lényegesen kevesebb a kutatási eredmény a használatával kapcsolatos problémákról. Ma még vita folyik arról is, hogy az internetfüggőség önálló betegség-e.

– Ha a gyerek nem a szülei elvárásai szerint viselkedik, például sokat internetezik vagy videojátékozik, könnyedén rásütik, hogy függő. De meg lehet-e objektíven ítélni, hogy hol van a „túl sok”, a függés határa?
– Nehéz pontosan meghatározni ezt. A videojáték-függőség esetében vannak a szakmán belül, akik szerint nem feltétlenül célszerű ezt a jelenséget betegségnek nyilvánítani. Viszont több jel mutat arra is, hogy a klasszikus addikciók tüneteit mutatja: a játékosok egy részének életvitele, személyes kapcsolatai olyan mértékben felborulnak, ami már külső – orvosi vagy pszichológiai – segítséget igényel. Mindez pedig betegségnek minősülhet.

– A közfelfogás szerint a sokat videojátékozó fiatalok (főleg fiúk) egyébként sem túl sikeresek az „offline” szociális kapcsolataikban, nem rajongják körbe őket a lányok. De vajon melyik jelenség az ok és melyik az okozat? A játék zárja el őket a többiektől, vagy az már a kudarcok következménye?
– Ezek sohasem független okok. Vannak hajlamosító tényezők: a zárkózottabbak, akik nehezen oldódnak föl társaságban, nagyobb valószínűséggel ragadnak a számítógép előtt, hiszen könnyebb számukra a társas életet online folytatni. Sok kutatás bizonyítja, hogy kockázati tényezőt jelent a szorongás, az alacsony önértékelés, a gyenge szociális készségek, a külsőnkkel való elégedetlenség. Ugyanakkor ez egy megküzdés egyben, és vannak arra is példák, hogy az internet vagy a videojáték segítségével birkóznak meg magukkal, alkalmazkodnak a helyzetükhöz. Ezek a szokások ugyanis csatornát jelenthetnek számukra, amelyen keresztül hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedhetnek meg. Ha pedig ezen új barátságok visszafordítódnak a való világbeli kapcsolatokká, magyarul személyesen is találkoznak később, akkor ezáltal oldódhat a szociális elszigeteltségük. De az is elképzelhető, hogy mindez csak tovább ront a helyzeten. Azoknál – derült ki saját kutatásainkból –, akiknél például a videojátékozás fő motívuma az új ismeretségek keresése, sokkal ritkábbak a túlzott használatból adódó problémák.

– És melyek azok a motivációk, amelyek a megjelenő problémákért okolhatók?
– A legfontosabb az úgynevezett eszképizmus (az escape – ’kilépés’, ’menekülés’ – angol szóból), tehát ha az illető azért játszik, hogy kilépjen a mindennapokból, hogy ne kelljen a való világ problémáival foglalkoznia. Ha ez központi meghatározója az adott viselkedésnek, akkor idővel sokszor problémássá, függéssé válik. Persze önmagában nem baj az, ha a kilépés vágya is ott van az okok között, hiszen már a kikapcsolódás szóban is ott rejlik, hogy sokszor ez az emberek célja a szórakozással. De ha ez a legerősebb, rendszeresen előforduló indok, akkor előre jelezheti a problémákat.

– Bármilyen, akár a legártatlanabbnak tűnő viselkedés kapcsán is kialakulhat függőség?
– Egyértelműen az alapvető motívumokhoz, tehát a táplálkozáshoz, a versengéshez vagy játékhoz, illetve a szexhez kapcsolódó viselkedéseknél tapasztaljuk ennek veszélyét. Ezeknél a lét- és fajfenntartásban fontos szerepet játszó magatartásoknál érthető módon erős a természetes jutalmazás. Nyilván a bélyeggyűjtés is tud szenvedéllyé válni, de az sosem fogja úgy beindítani a jutalmazó mechanizmusokat, mint például a szex. Ebben pedig megfogható az is, hogy az evolúció során hogyan alakulhatott ki a függőséget lehetővé tevő készség. A belső jutalmazás funkciója az, hogy a fontos viselkedések örömet okozzanak, ezáltal motiváltak legyünk ismétlésükre. A függőséget okozó dolgok pedig ezt a jutalmazórendszert célozzák meg, s tulajdonképp becsapják ezzel a jutalmazórendszert.

– Ha minden függőség a jutalmazórendszer becsapásáról szól, akkor a szerencsejáték-függő miért nem áll le, amikor folyamatosan veszít, tehát nem pozitív, hanem negatív élmények érik?
– A heroin- vagy bármely más függőségnél is egyre nőnek a negatív élmények, illetve csökkenek a pozitív hatások. De ez önmagában nem elég a függőségek feladásához. A sóvárgás ugyanis nő, és ha nem mindig van megerősítés, az még tovább erősítheti a kapcsolatot az ember számára a viselkedés és a jutalom között. De ennél is fontosabb, hogy a függők nagyon erős kognitív torzítással élnek. Ez azt jelenti, hogy az őket érő élményeket torzítva dolgozzák fel, irreálisan ítélik meg. A szerencsejáték-függők például következetesen lekicsinylik a veszteséget, túlértékelik a nyereséget, és később valószínűbben emlékeznek az utóbbira. A veszteségre mindig találnak kifogást, megindokolják maguknak, hogy miért nem kell mondjuk „figyelembe venni”. Vannak, akik mágikus magyarázatokat kreálnak: például hogy épp rossz napon játszottak, és azért veszítettek, de ez nem fog megismétlődni.