Szokatlan jelenség a halál pillanatában
Vizsgálatai során Hameroff professzor érzékelőket helyezett el hét olyan beteg agyára, akiknek már csak percei voltak hátra az életből és addig figyelte a vérnyomásukat, valamint a szívműködésüket, amíg azok nulla értékre nem zuhantak és a betegeket elhunytnak nem nyilvánították. A professzor azt tapasztalta, hogy az elektroencefalogram (EEG) egy nagyon furcsa energiakitörést rögzített, ami röviddel a halál után következett be. Dr. Stuart Hameroff a Project Unitynek nyilatkozva kifejtette: látták, hogy először minden élettevékenységre utaló jel eltűnt, majd ezt követően észlelték ezt a szokatlan energiakitörést, holott a páciensnek ekkor már sem pulzusa, sem pedig vérnyomása nem volt.

A professzor egyelőre óvatosan fogalmaz a mindeddig ismeretlen jelenség eredetéről:
Tehát ez egyaránt lehet egyfajta halálközeli élmény jele, de akár arra utaló impulzus is, hogy a lélek elhagyja a testet."
Hameroff szerint a klinikai halál beállta után tapasztalt energiakitörés a gamma-szinkróniának nevezett jelenséggel azonos, amely egy olyan hullámmintázat, ami jellemzően a tudatos gondolkodásunkhoz és érzékeléshez, illetve az éberséghez kapcsolódik.
Könnyen elképzelhető, hogy a tudat ilyenkor hagyja el a testet
A furcsa energiakitörésre utaló jeleket 30 és 90 másodperces időintervallum között észlelték az EEG segítségével. Miután beállt a klinikai halál, a jelek teljesen megszűntek. Hameroff azt állítja, hogy a tudat „kvantumszinten” működő jelenség, ami nem pusztán az agyban lévő idegsejtek közötti elektromos impulzusokból, hanem sokkal inkább az idegsejtekben található mikrotubulusokból származik.
Dr. Hameroff álláspontja szerint a tudatosság rendkívül alacsony energiaszintű folyamat.
"Ez a kutatás azt is megmagyarázhatja, hogy miért tudjuk olyan állapotban is érzékelni a környezetünket, mint az altatás, vagy a mélyalvás" -hangoztatja a professzor, akit az Unilad Tech portál idéz. Az agyi aktivitás e kitörései lehetnek az oxigénhiány következményei is, de dr. Hameroff szerint könnyen elképzelhető, hogy a tudat ilyenkor hagyja el a testet.

De más kutatók is tapasztaltak már ehhez nagyon hasonló jelenséget. Dr. Lakhmir Chawla aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos fő kutatási területe az agyi aktivitás és a tudatosság kérdésköre, különös figyelemmel a halál beállta előtt az EEG segítségével mért agyi hullámokra. Dr. Chawla megpróbálta bebizonyítani az agyi aktivitás teljes hiányát olyan, már az agyhalál állapotába került pácienseknél, akik szervdonorok voltak. Egyik legnagyobb ismertségre szert tett tanulmányában egy hirtelen fellépő és rövid ideig tartó agyi aktivitást írt le a halál beálltának pillanataiban, amit egyesek a tudat túlélésének, vagy a lélek testből való eltávozása bizonyítékának értékeltek.
El kell gondolkodni mindazon, amit a halál pillanatáról eddig tudtunk
Azt, hogy mi állhat a felfedezés hátterében még tovább árnyalja egy megfigyelés, miszerint nem mindenkinél, csak a vizsgált páciensek 50 százalékánál jelentkezett a halál bekövetkezésekor mért furcsa energiakitörés. Ezért úgy is feltehető a kérdés, hogy ezek szerint nincs mindenkinek lelke? Tehát még egyáltalán nem állítható a bizonyosság szintjén, hogy a Pixar népszerű, Lelki ismeretek című filmje nem fikció, hanem a lélek és a tudat összekapcsolódása bizonyított természettudományos tény lenne.
Az úgynevezett halálközeli élmények (NDE) régóta ismertek.
Ezek olyan esetek, amikor a klinikai halál állapotába került emberek - a sikeres újjáélesztésük után - élénk és részletgazdag tapasztalatokról számolnak be, amiket az élet és a halál mezsgyéjén szereztek. Az átéltek között több olyan élmény is azonosítható amelyekről csaknem az összes páciens beszámolt , ilyen például a test elhagyásának vagy egy fényalagúton való áthaladásnak az emlékezete.

Az NDE - élmények olyan körülmények között is előfordultak, amikor a megfigyelések szerint a páciens agy és szívműködése már bizonyíthatóan leállt. Bizonyos NDE -jelenségek megmagyarázhatók a szívleállás miatt fellépő apoxiás, vagyis oxigénhiányos állapottal, sok részletre nincs azonban elfogadható magyarázat. Abból kiindulva, hogy ezek az élmények kultúrkörtől és vallási háttértől függetlenül nagyon hasonlóak, egyesek szerint ez azt bizonyítja, hogy a tudat nem pusztán az agyműködés terméke, hanem olyan önálló entitás, ami a halál után is fennmaradhat. Még ha ez a feltételezés tudományos körökben nem is általánosan elfogadott, de az ehhez kapcsolódó kutatások eredményei alapján bizonyosan el kell gondolkodni mindazon, amit a halál pillanatairól eddig tudtunk.