Az út végén

Bár a tudósok egyetértenek abban, hogy halálközeli élmények léteznek, a tudományos közösség igyekszik elzárkózni ezek kutatásától, mondván, nem lehet megbízható forrásokat találni, és főként nem lehet megfelelő módon bizonyítani egyes feltevéseket. Ezek ugyanis megkérdőjelezik mindazt, amit a tudomány vall, hogy a tudat csak az agyhoz kötődhet. Vagy mégsem?

Brazíliai Covid-fertőzött keresztet tart kórházba érkeztekor. „Ideje lenne belátni, hogy nem csak az agy van” Fotó: picture alliance Forrás: Getty Images

Van élet a halál után? Az év elején bemutatott Netflix-dokumentumfilm, a Túlélni a halált szerint igen. A Leslie Kean amerikai újságíró könyvéből készült dokusorozatról a kételkedők úgy vélik, hogy az a „hinni akarok”­ szellemében készült, és ideje volna az X-akták szkeptikus Scullyjának jól megmosnia a paranormálisban hívő Mulder fejét. Aki azonban kicsit is nyitott arra, hogy a tudomány nem tud mindenre magyarázatot adni, elgondolkodik, hogy élhette túl egy amerikai orvosnő a kajakbalesetét agykárosodás nélkül. Saját elmondása szerint tudományosan „nulla százalék esélye volt” annak, hogy húsz perc fuldoklás után úgy élesszék újra, hogy semmi baja ne legyen. A hideg vizű folyóban fuldoklásról ugyanakkor az orvostudomány az állítja, jelentősen növeli az újraélesztés esélyét, hogy a test és az agyi funk­ciók ilyenkor hibernálódnak.

Még égő lámpák

Ma már a tudósok egyetértenek abban, hogy halálközeli élmények léteznek, ám hatalmas viták folynak a kiváltó okot illetően. Christof Koch, a seattle-i Allen Agykutató Intézet idegtudósa szerint a halálközeli élményeket az okozhatja, hogy amikor az agy vér- és oxigénellátása megszűnik, nem minden terület áll le egyszerre. Vannak olyan agyterületek, amelyek még működnek, valahogy úgy, mint ahogy egy városban áramszünet idején sem huny ki minden lámpa azonnal. A még működő területek egyes emlékképeket mozaikszerűen fűznek össze, ha pedig sikerül az oxigén- és vérellátást időben helyreállítani, akkor az agy területei újra aktivizálódnak, ami a fényélményt magyarázza.

Más kutatók úgy vélik, a halálközeli élmény inkább az agy védekezőmechanizmusának mellékterméke. Az oxigénszegény állapot nyomán bizonyos agyterületek fokozott izgalmi állapotba kerülnek, más területek viszont inaktívvá válnak. Ezek közé tartozik a limbikus rendszer, amely az érzelmek kialakításáért felel – ezért él meg az emberek többsége ilyenkor boldog állapotot –, illetve a halántéklebeny, amelybe a testen kívüliség van kódolva. Ezt az elméletet látszik alátámasztani például Steven Laureysnak, a Liège-i Egyetem ideggyógyászának kutatása is, amely szerint halálközeli élményekhez hasonló tapasztalatok előidézhetők a hiperventiláció (túllégzés) és a hirtelen testhelyzet-változtatás kombinációjával is.

Pim van Lommel holland kardiológus huszonhat évnyi tapasztalat alapján azonban azt mondja, hogy véleménye szerint hibás az orvostudomány azon elképzelése, hogy a tudat csak az agyban létezik. A lapos EEG-vel rendelkező betegek tapasztalatai alapján ő sokkal inkább valószínűsíti, hogy az agy valójában nem fenntartó, hanem befogadó funkcióval bír, így nem feltétlenül csak alkotja, hanem meg is tapasztalja a tudatot.

Peter Fenwick, a King’s College visszavonult kutatója szerint „ideje lenne belátni, hogy nem csak az agy van”. A tudomány mai állása szerint a tudatot csak az agy hozhatja létre, ám tény, hogy ez az ember legbonyolultabb szerve, amely működésének túlnyomó többségével nem vagyunk tisztában.

– A halálközeli élmények megkérdőjeleznek mindent, amit a világról gondolunk, ezért is problémás a kutatásuk

– állítja Bruce Greyson, a Virginiai Egyetem pszichológusa kérdésünkre válaszolva.

– Úgy kezdtem a kutatásomat még egészen fiatal orvosként, hogy be akartam bizonyítani, ez az egész nem létezik. De egy komoly tudós feladata mindig az, hogy kövesse az adatokat, és akármennyire kellemetlen, képes legyen azok alapján változtatni eredeti hipotézisén. Az igen kiterjedt, különféle kultúrákban és vallásokban gyűjtött több százezer történet alapján azt látom, hogy a halálközeli élmények között van hasonlóság, bár nem minden összetevő fordul elő mindenkinél.

A legjellemzőbb, hogy a halálközeli élményt átélők kilépnek a testükből, elhagyják a fizikai valóságot, és egy rendkívül szerető, békés szférába érkeznek, ahol esetleg találkoznak elhunyt rokonaikkal, ismerőseikkel, vallásos figurákkal, majd egy ponton ők maguk vissza akarnak térni, vagy visszaküldik őket.

Újragondolt életek

Raymond Moody írta le először az Élet az élet után című könyvében ugyanezeket az élményeket. Munkáját azóta is sokan kétségbe vonják, és úgy vélik, a halálközeli élményekkel kapcsolatos kutatások valójában arra irányulnak, hogy meggyőzzék a nyugati világot isten létezéséről. Moody is egyetért, hogy az élmény rendre megváltoztatja az ember halálról, túlvilágról és istenről alkotott elképzeléseit.

– Pszichológusként tudom, milyen nehéz akár egy aprócska változtatást is elérni az ember viselkedésében. Erre sorjáznak a történetek, ahol emberek gyökeresen gondolták újra életüket, amikor visszatértek az életbe. Egyikük, egy katona, akit Vietnamban tüdőn lőttek, a műtőasztalon tapasztalt halálközeli élmény hatásárára nem tudott többé fegyvert venni a kezébe, hanem feladta karrierjét, visszajött az Államokba, és orvosi technikusnak tanult. Láttam rendőröket, bűnözőket, drogosokat is megváltozni. A másik dimenzióban megtapasztalták, ha mást bántanak, magukat is bántják, és ezt nem tudják ­elviselni, spirituálisak lesznek.

Elmondják, hogy „istennek” fogják nevezni azt a szeretetmegtestesülést, amellyel találkoztak, de az nem az az isten, akiről hitük szerint tanultak. Rájönnek, hogy az általuk követett hit nem tudja leírni a megtapasztalt entitást, így bármely vallásban otthon érzik magukat

– magyarázza Bruce Greyson.

A jungiánus pszichológusok ezt a változást azzal magyarázzák, hogy az ember valójában nem egy felsőbb lénnyel találkozik, hanem a magában eltemetett szuperegóval, amely magába foglalja mindazon társadalmi normákat és erkölcsöt, amelyek megfékezik ösztöneinket. A szeretetként és fényként érzékelt ragyogás valójában saját magunk legjobb része.

Brazíliai Covid-fertőzött keresztet tart kórházba érkeztekor. „Ideje lenne belátni, hogy nem csak az agy van”
Fotó: Getty Images

Ezzel vitatkozik a tapasztalat, hogy a halálközeli élmények egy-öt százaléka kifejezetten kellemetlen. Az összes újraélesztett 25-50 százaléka él át vagy legalábbis emlékszik halálközeli élményre, így a kellemetlen élmények elenyészők. Igaz, Greyson szerint a szám magasabb lehet, de az emberek nem szeretnek erről beszélni. Csak a nagyon vallásos nevelésben részesültek számolnak be klasszikus pokoli képekről, tűzről és démonokról, mások inkább arról beszélnek, hogy attól rossz számukra az élmény, mert ott nincs semmi, se fény, se hang. És borzasztó elképzelni, hogy a tudat olyan térben létezzen az örökkévalóságon keresztül, ahol semmivel nem tud kapcsolatot teremteni. Az élmények túlnyomó többsége pedig gyakorlatilag ugyanazt a forgatókönyvet követi, mint a szeretetről beszélő tapasztalatok, csak az ember negatívan éli meg ezeket. Rájuk általában az életben is jellemző, hogy nem szeretik az irányítást kiengedni a kezükből, ebben a valóságban viszont szembesülnek a kontrollvesztett állapottal, és ezt nem tudják elfogadni. Akinek mégis sikerül, annak az élmény pozitívvá válik.

A kutatók másik nagy vitája az elvileg nem ismert dolgok megtapasztalása a halálközeli élmény, az agytevékenység hiánya alatt.

Négy magyar orvostanhallgató is foglalkozott a kérdéssel a Debreceni Egyetemen, ám viszonylag hamar felhagytak a kutatással, mert a tudományos közösség nem érdeklődött az eredmények iránt. Bárdos György, az ELTE biológusa is dolgozott egy ideig a csapattal, majd arra jutott, hogy ezek az élmények valószínűleg összefűzött emlékképek lehetnek, illetve nem irányított érzékelésből származó tapasztalatok. Például az ember láthat egy orvost feljönni a kórházi lépcsőn akkor is, ha nem lát ki az ablakon, de a lámpából, a tükörből, a csempéről visszatükröződik a kép, ám ebben a módosult tudati állapotban nem fogja fel, hogy tükröződésről van szó. Ráadásul számos kutatás folyt arról is, hogy altatásban érzékelhet az ember bizonyos dolgokat, mivel az altatási ciklus nem folyamatos.

Az internet hatása?

Bruce Greyson elismeri, hogy ez gyakori hipotézis, ám az ő véleménye szerint az aneszteziológusok többsége azt mondja, a hasonló esetek csak nem megfelelő altatás esetén fordulhatnak elő. És ha nem tökéletes az altatás, az ember csak hall például hosszú műtétek alatt, a szeme viszont le van ragasztva, így aligha írhatja le az eszközök, a ruházat színét, formáját. Más kutatások erre úgy válaszolnak, hogy az internet korában gyakorlatilag mindenről értesülünk, ami elraktározódik a tudat alatt, és csak bizonyos hívószavak, események kapcsán kerül elő, például olyan trauma esetén, mint az újraélesztés. Peter Fenwick ezt igyekszik megcáfolni azzal, hogy mikor ő 1986-ban az első brit kutatást bemutatta, az internet még tervben sem volt, viszont az élmények rendkívül hasonlítottak, és a résztvevők 98 százaléka még csak nem is hallott a halálközeli élményekről.

A tudósok szinte mind egyetértenek, hogy a tudományos közösség jelenleg igyekszik elzárkózni a halálközeli élmények kutatásától, mondván, nem lehet megbízható forrásokat találni, és főként nem lehet megfelelő módon bizonyítani egyes feltevéseket. Az orvosok számára továbbá a hippokratészi eskü odáig terjed, hogy életben tartsák az embereket, amit közben megélnek, az magánügy. Greyson azonban erre úgy válaszol, hogy „minden tudomány történetek gyűjtésével kezdődik, amelyekben aztán mintázatok fedezhetők fel, majd hipotézisekhez és végül bizonyításhoz vezetnek”. A kérdés, mikor jutunk el idáig.