Példa és tükör

Bethlen Kata életét a református valláshoz való hűség és az annak szabad gyakorlásáért való küzdelem határozta meg. Spiritualitásának középpontjában a pietizmussal átitatott protestáns kegyesség állt, s ez mind személyiségét, mind érzelmi életét meghatározta.

Fotó: Kátai Edit Forrás: MTI Fotószerkesztõség

Bethlen Kata egyébként Bethlen Gábor erdélyi fejedelem családjából származott, nagyapja Bethlen János erdélyi kancellár és történetíró, nagybátyja, Bethlen Miklós kancellár és emlékirat­író volt. Ő maga is a Bethlen-dinasztia kultúratámogató hagyományait folytatta. Életét a református valláshoz való hűség és az annak szabad gyakorlásáért való küzdelem határozta meg. Spiritualitásának középpontjában a pietizmussal átitatott protestáns kegyesség állt, s ez mind személyiségét, mind érzelmi életét meghatározta. Életművét – elsősorban a számos kiadást és több különböző szempontú sajtó alá rendezést megért önéletírását – a protestáns irodalmi hagyomány nagyra tartja, hiszen fő műve szövegét erősen áthatja a református lelkiség és a nála kissé merev és rideg kálvinista etika. Ebbe – mai olvasóként már-már érthetetlen módon – az is belefér, hogy Bethlen Kata a művében örömét fejezi ki afölött, hogy első férje minden „pápista ceremónia” nélkül halt meg vagy amiatt, hogy egyik kisfia – akit a katolikus Haller család katolikus hitben szeretett volna fölnevelni, ezért elszakított tőle – kétéves korában elhunyt, így pedig nem az „eretnek” és „idegen vallás” (ezek Bethlen Kata fogalmai a katolicizmusról) híveként nőtt föl.

Számos társadalom- és gazdaságtörténeti momentum is előkerül Bethlen Kata emlékirataiban, amelyek a XVIII. század első felének erdélyi arisztokráciájának világába, az akkori politikai és gazdasági érdekkörök univerzumába is bepillantást engednek. Így – bár hagyományos értelemben az emlékirat a lényegénél fogva szubjektív műfaj – történeti forrásként is olvashatók a sorai. De az előbbiek mellett a korabeli hétköznapi életkörülményekről (betegségekről, utazási szokásokról, vallási gyakorlatról, birtokkormányzási, személyzettartási, művelődési, szórakozási stb.) viszonyokról is képet ad – hangsúlyozottan egy, a harmincas évei elejére szüleit, mindkét férjét és gyermekeinek többségét elveszített „árva” asszony szigorú református erkölcsi alapokon nyugvó narratívájában.

Önéletírásának és egész életművének keresztyén lelkiségi alapjait maga fogalmazta meg fő műve elöljáró beszédében, amely ars poeticájaként is olvasható. „Az Istennek bölcsessége mélységes, meglábalhatatlan, útjai megtudhatatlanok; ítéleti végére mehetetlenek, az emberi elme azokat fel nem éri; az Isten cselekedeteit csak csudálja; de azt nem kérdheti: miért cselekszed ezt vagy amazt? Mindazonáltal meg kell azt vallani nagy alázatossággal, hogy minden cselekedetei szentek, igazak; méltatlan senkit ítéletei nem találnak: sőt, igaz ítéletének idején is kegyelmességét abban mutatja meg, hogy az idő szerént való büntetésekkel és nehéz keresztekkel bölcsen magához vezérli a tőle elhajlott, az útjairól eltévelyedett bűnös embert. […] Ezen bölcs, nagyhatalmú, igen szent és igaz ítéletű Istennek tetszett az én sok és megszámlálhatatlan nagy bűneimért az én életemet is egész gyermekségemtől fogva mind ez ideig, sok nyavalyák és igen nehéz keresztek alá rekeszteni, annyira, hogy elfolyt életemben ritkán engedett csak pihenést is vennem. Sőt, midőn egyik keresztemet könnyebbítette is, és azt gondoltam, immár megszűnt, hogy erőt vegyek, akkor más, és újabb s terhesebb keresztet bocsátott erőtlen vállaimra. Jól vagyon, édesatyám, édes Istenem, hogy engemet ez világgal elereszkednem nem engedtél; ezután is légyen meg, mint mennyen, földön, úgy szintén énkörülöttem is szent akaratod. Vidd végbe, valamelyek szent felségednek tetszenek, csakhogy drága kegyelmedet éntőlem el ne végyed, hanem adj elégséges erőt, hadd viselhessem szent akaratod szerént mindenekben magamat, és békességes tűréssel hordozhassam keresztemnek súlyos terhét.”

Kiss Tamás költő, író, esszéista, a debreceni Alföld című folyóirat egykori szerkesztője így írt Bethlen Kata önéletírásáról. „Árva Bethlen Kata önéletrajza egészen szubjektív természetű. Nem történelmet ír, még csak nem is naplót. Visszaemlékezik, így csak nagy élményeiről számolgat be, igazi nagy élménye pedig a szenvedés. Emlékei mindvégig a valóság erejével hatnak. Egy megragadó lelki gyónás ez, a szívnek teljes kinyílásával, védekezés nélkül. Elfogult is ilyen szempontból, mert a szenvedések könyve. Arról beszélget hosszan, ami nagyon fáj, de mint olyanról, amely már el is van intézve Istennél. A szenvedéseknek ez a boldog kiáradása azért öröm mégis, mert azt a kegyelmet mutatja fel magasra, amellyel Isten jön hozzánk. Csodálatos az is, hogy az Úr a végtelenné nagyított bűnöket is apró emberi szenvedésekkel nézi el, így lesz minden vonatkozásában a szenvedések teodíceájává, amely felett megjelenik az apostoli igazság ilyen megfogalmazásban: »Valamíg az ember testben sátoroz, angyali szentséggel nem bírhat…«”

Bethlen Kata több egyházi intézményt (iskolákat, templomokat) támogatott anyagilag. Komoly könyvtárat gyűjtött, amelyben teológiai alkotások és természettudományi művek egyaránt megtalálhatók voltak. Támogatta Bod Péter református lelkész, irodalomtörténeti kutató németalföldi tanulmányútját is, aki később hosszú évekig udvari lelkipásztora volt, s aki műveit – elsősorban önéletírását – stilizálta és formálta. A magyar barokk irodalom egyik klasszikus művében Bethlen Kata mint női író is megmutatkozik, s munkája a kora újkori női sorsokról is sokat elárul. Például azt, hogy egy nő abban az időben a szülei, férje, gyermekei révén számított valakinek, saját jogon pedig csak nagyon nehezen tudott érvényesülni. Lényegében ez magának Bethlen Katának sem sikerült. Önéletírását a buzgó keresztyén vallásosság és a hagyományos női szerepekbe – mint Isten akaratába – való beletörődés szellemében írta meg. 

Szobrot avattak Fogarason

Árva Bethlen Kata-szobrot avattak november 23-án a Brassó megyei Fogarason (Fagaras) a református egyház mecénása születésének 325. évfordulója alkalmából. Ez a mélyszórványnak számító dél-erdélyi város első magyar vonatkozású emlékműve. A fogarasi református templom kertjében felállított mellszobor a magyar kormány anyagi támogatásával valósult meg. Alkotója Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész, bronzba Demeter Péter öntötte, a talapzatát Domahidi-Dóczy Ildikó készítette. A fogarasi ünnepi istentiszteleten Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyház püspöke hirdette az igét, aki elmondta: azzal, hogy a gyülekezet szobrot állít Árva Bethlen Katának, nem valaki ellen, hanem valaki mellett áll ki. Ezzel igazságot szolgáltat az egykori erdélyi nagyasszonynak, akitől elvették a gyermekeit, de a kisemmizett erdélyi főnemeseknek is, akikről a román kommunista hatalom azt állította, hogy kizsákmányolták a népet. „Szolgáltassék igazság e szoborral mindazoknak, akik megszenvedtek azért, mert kitartottak református hitük mellett” – mondta a püspök. Ambrus Mózes református lelkipásztor emlékeztetett: a fogarasi gyülekezet egy éve emlékplakettet avatott az erdélyi református iskolákat és egyházközségeket támogató grófnőnek. Egy évre rá pedig mellszobrot is állított a Fogarason eltemetett nagyasszonynak. Rámutatott: Fogarason a gyülekezet tagjainak mindennap küzdeniük kell azért, hogy megmaradhassanak magyarnak, reformátusnak. „Minden nap meg kell győznünk a szülőket, hogy jó az, hogy ha a gyermekek magyar órára jönnek. Minden nap el kell ismételnünk és el kell mondanunk azt, hogy magyarul kell beszélni és református magyar emberként kell ebben a templomban imádkozni a mi istenünkhöz” – mondta a lelkész. Hozzátette: ezért a gyülekezet számára a szoborállítás azt jelenti, győzelmet aratott. (MTI)

Borítókép: Árva Bethlen Kata szobrának avatása Fogarason, 2025. november 23-án (Fotó: MTI/Kátai Edit)