Magyar sors a szlávok háborúiban

Nem régi hír, hogy a milánói ügyészség vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, valóban fizettek-e gazdag olaszok azért, hogy Szarajevóban emberekre lőhessenek távcsöves puskával a város szerb ostromának idején. Ezio Gavazzeni író, újságíró 2023 óta óta gyűjtött információkat a szafarikkal kapcsolatban, ekkor mutatták be a szlovén Miran Zupanic dokumentumfilmjét, Sarajevo Safari címmel. A nyomozás újra a közfigyelembe emelte a délszláv háborút. Erről és a délvidéki magyarság vérveszteségeiről, a régi Magyarország leggazdagabb, de egyúttal leghányattatottabb sorsú vidékéről beszélgettünk az Óbecsén élő Tari István József Attila- és Kemény Zsigmond-díjas, a Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett délvidéki költővel, íróval, újságíróval, akinek A téboly sorozatvetőinél – Magyarok a szlávok háborúiban címmel jelent meg a legújabb könyve az IdőJel Kiadónál.

Fotó: PASCAL GUYOT Forrás: -

– Miről szól alapjaiban A téboly sorozatvetőinél című kötete?

– A kilencvenes évek délvidéki kordokumentumait próbáltam összeszedni könyvemben, amelyet december 2-án Budapesten mutatunk be először a Háló Közösségi és Kulturális Központban. A háborús naplóm is publikálom, amelyben a bombázások 78 napját részletezem a saját szemszögemből. Akkor is a család jelentette az igazi menedéket, aki nem családban élt, annak nagyon nehéz volt.

– Ma is egy szláv–szláv háború zajlik a szomszédban. Miben hasonlít, illetve miben különbözik ez a konfliktus attól, amit ön látott?

– A szlávok jelentős részénél, így a délszlávoknál is a nemzetté válási folyamat még nem fejeződött be. A magyar nemzetté válást mi szeretjük romantikus szemszögből szemlélni, ám éppen a szlávoknál látjuk, hogy ez a folyamat egy igen véres folyamat. A szerbek még most is keresik a határaikat Boszniában.

– Tehát a konfliktus gyökerei itt bújnak meg?

– Persze. Annyi a különbség, hogy keleten a katonaszökevények dolga most nehezebb, mert őket már számítógépes nyilvántartással szorongatják. A kilencvenes években ezt nálunk még nem tudták alkalmazni, könnyebben lehetett kibújni.

– Ön megélte a jugoszláv határok felbomlását. Véleménye szerint várhatók a jövőben határmódosítások a környezetünkben?

– Azt gondolom, hogy igen. Próbálják a határokat valami módon megszilárdítani, de az iszlám már komoly erőkkel jelen van a térségünkben, és előbb-utóbb hatalomra fog kerülni. Az összmagyarság és a délvidéki magyarság legnagyobb baja, hogy elöregedtünk. Ellehetetlenítésünk következtében már a hatvanas évek végétől megismerhettük a Nyugaton működtetett vendégmunkássorsot, ezt a vendégmunkássorsot szánták nekünk azzal, hogy útlevelet kaptunk. Németországot akkor töltötték fel törökökkel és jugoszláv állampolgárokkal. Ezek nagy része kisebbségi volt, magyar, bosnyák, albán, akik nem az állami csöcsön lógtak. Ma is kérdés, hogy az elöregedett Délvidéket mikor töltik fel más elemekkel, hiszen a délszlávok prioritása mindig is a nemzetkisebbségektől való megszabadulás volt.

– Az albánoknak mi a titkuk?

– Nevettek rajtam az albánok, amikor elmondtam nekik, hogy van három gyerekem. Náluk tíz gyereknél kezdődik a család. És ott, ahol sok gyerek van, ott hatalmas az erő. Ott tisztelik az öregeket. Az öregek közösségében az öregek egymást nyomorítják. Az albánok közösségében meg sem fordul egy negyvenéves fejében, hogy ő majd „önmegvalósítja” magát. Ott a hatvan-hetven évesek mondják meg, hogy most akkor mi a teendő. Megvesszük-e a tengerparton dupla áron azt az ingatlant, amelynek egyik felében cukrászdát nyitunk, a másikban pedig zöldséget árulunk. Mert az albánoknak amúgy mindent dupla áron adnak el a szlávok, ám ahol hatvantagú a család, ott könnyen összedobják a pénzt. Montenegróban, a tengerparti városokban már jelentős számú albán közösség él. A sok gyerek, a jövőn kívül, nagy gazdasági erőt is jelent.

– Mi várható a Délvidéken?

– A délvidéki magyarság vezetése el kellene higgye, hogy ellenzékből is lehet hasznos dolgokat csinálni. Azzal az elnökkel vannak szövetségben, aki 1995-ben – mint Seselj vajda pártjának fiatal parlamenti képviselője – arról szónokolt a belgrádi parlamentben, hogy minden szerb áldozatért száz bosnyák fog fizetni az életével. És ezután jött Srebrenica. Ugyanez az államelnök Szarajevóban volt önkéntes, ahol szervezték az olasz embervadászatot. Azok az emberek komoly pénzekért jöhettek Belgrádon keresztül Szarajevóba, és a szerb állásokból lövöldözhették a szarajevói civileket.

– Ez az a történet, ami nemrég kapott szárnyra a sajtóban, mert az olaszok nyomozást indítottak a „szarajevói emberszafari” ügyé­ben. Mindez valóban megtörténhetett?

– Igen. Sőt annak idején a szerbiai írók is meglátogatták a szarajevói „hős” harcosaikat, akik kivitték őket az állásaikhoz, majd a kezükbe nyomták a távcsöves puskát, hogy mutassák meg, kivel is vannak. Több hősöket éltető, érzékeny költő gyilkosként tért vissza a frontról. A kilencvenes évek délszláv háborúja szörnyen kegyetlen volt, amit ma sem tárgyaltak ki. Minden emberi fantáziát fölülmúló borzalom megtörtént. Szarajevóban is állig fölfegyverzett emberek pusztították a fegyverteleneket.

– Mindemellett folyamatos volt a szabadrablás.

– A Délvidéken nagyjából a lakosság egyharmada volt sváb. Ők voltak a leggazdagabbak, elűzték őket, helyükre, 1945–47 között, negyedmillió délszláv telepes költözött be. A legjobb házakba. A szerbek ennek következtében állandóan a hadizsákmányt osztogatták egymás között, a legjobb földeket, hiszen itt a legjobb a termőföld Európában, a Kárpát-medence összes vize itt folyik össze. A délszlávok körében 1991-ben fogyott el a hadizsákmány, és akkor gondoltak arra, hogy kitessékelhetnék a magyarokat is. De nem a háború a legrosszabb, hanem mindaz, ami a háború után jön. Egyébként is, a magyarság pokoli vereségtudatban él. A délszláv háborúknak a legnagyobb vesztesei mi vagyunk.

– Magyarországról nem jönnek?

– Nem mernek, a tiszai Délvidéken kiszámíthatatlan az élet. Mindenki Vajdaságot mond, miközben ezt az elnevezést a szakadár szerbek használták. Azt, hogy Délvidék, itt tilos volt kimondani. Megbuktatták az embert, vagy leteremtették, revizionizmussal vádolták. Azt csak én tudom, mennyire ferdén néztek rám, amikor egyik versemben le mertem írni a kilencvenes évek elején azt, hogy Délvidék. A magyar pártokat is vajdaságinak nevezték el, pedig nem ez a mi igazi nevünk.

– Reménykednek az Európai Unióban?

– Az unió nem védi meg a nemzeti kisebbségeket. A kisebbségi ügyeket az EU-csatlakozások előtt kell megoldani. Az unió képtelen arra, hogy ezt végiggondolja, megoldja. Szerbiát is a belépés előtt kellene rákényszeríteni, és ugyanez vonatkozik más országokra is. Mert ha ez nem oldódik meg, akkor minden úgy marad. Nagyban ezt nem lehet megoldani.

Borítókép: Pillanatkép a harc szünetében Szarajevóban (Fotó: AFP/Pascal Guyot)