A csillagok és a Föld titkai ismerhetők meg csütörtökön

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szervezők a programmal a pályaválasztás előtt álló tehetséges fiatalok érdeklődését szeretnék felkelteni.

tt
2014. 11. 05. 18:05

Czuppon György előadásában azt mutatja be, hogy a cseppkövek, a tavi üledék nyomelem- és stabilizotóp-összetétele alapján miként lehet következtetni a múltbéli éghajlatváltozásokra.

Fórizs István az archeometriának szenteli előadását, amelynek segítségével régészeti leletek származási helyét, lehetséges nyersanyagforrásait és készítési technológiáját lehet megismerni. Mint Demény Attila megjegyezte, különösen aktuális az archeometriáról beszélni annak fényében, hogy jelenleg folyik a közelmúltban hazahozott Seuso-kincs vizsgálata. Azt kutatják, hogy honnan származnak a műtárgyak, milyen kapcsolatban lehetnek a feltételezett lelőhellyel.

Urbanisztikával foglalkozó földrajztudósok – Egedy Tamás és Erőss Ágnes – a geográfus szemével vizsgálják, hogy átok vagy áldás a budapesti bulinegyed.

Michalkó Gábor Turizmus gyermekszemmel: a családi utazások főszereplői a földrajzi kutatások fókuszában címmel tart előadást.

Szalai Zoltán talajkutató az eltűnő feketefölddel foglalkozik. „A klímaváltozás befolyásolja, felerősítheti a talajeróziót” – emelte ki az akadémikus. Ennek nyomán alakulnak ki a terméketlen vidékek (badland). Európában kiterjedt területei Spanyolország és Olaszország déli vidékein találhatók.

Varga György a porrá lett jégkorszakokról, Klébesz Rita pedig a földköpeny-kutatásokról beszél: a legkorszerűbb geofizikai módszerekkel több száz kilométer mélységben vizsgálható a bolygónk belső szerkezete.

Az űridőjárás és a modern civilizáció kapcsolatát taglalja előadásában Kis Árpád, és azt elemzi, hogy a Napból érkező részecskezápor miként befolyásolja például a távközlési és a GPS-műholdak tevékenységét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.