Dr. Laura Phipps Alzheimer-kutató kommentálta a tanulmányt, és elmondta, hogy a vizsgálat nem ad pontos és egyértelmű eredményt az okokról és a hatásokról, de elismeri, hogy az eredmények bemutatják az agyi hanyatlás és a demencia megjelenését azoknál, akik nem végeznek ilyen aktivitásokat. A korábbi bizonyítékok alátámasztják, hogy a tevékenységek aktívan tartják az agyat, és segítik a az agy kognitív részének megtartását, valamint eltolja az agy hosszú távú károsodását, és megerősíti „használd, vagy veszítsd el” elvet is.
„Azonban fontos leszögezni, hogy azok az emberek, akik részt vettek a tanulmányban nem szenvednek demenciában és nem mondhatjuk, hogy az eredményeket csak a kártyázásnak, olvasásnak, keresztrejtvény fejtésnek köszönhetjük.” – hangsúlyozta ki dr. Phipps
A legjobb eredményt azzal érhetjük el – csökkentve a demencia kialakulását –, ha egészséges életvitelt folytatunk, ami magába foglalja az egészséges étrendet, kiegyensúlyozottságot, nyugodt életmódot, sportolást, az alkohol és cigaretta elkerülését. A folyamatos vérnyomásmérés és -ellenőrzés is nagy szerepet játszik abban, hogy az Alzheimer-kór tüneteit mikor ismerjük fel.
Azok a mozgásformák, amelyek fenntartják a szív- és érrendszer fittségét, vagyis az aerob edzések – a futás, az úszás, a kerékpározás – húsz év elteltével jobb gondolkodási képességeket eredményezhetnek. A szív egészsége tehát előnyös az agy számára is, idézte a BBC hírportálja a Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt.
Az Alzheimer-kórral kapcsolatban nagyon sok kutatás látott már napvilágot. Tanulmányok bizonyítják, hogy az alumínium is elősegíti a kór kialakulását. Régóta összefüggésbe hozzák az anyagot az Alzheimer-kór, a mellrák és az allergia különböző formáinak kockázatával. Alois Stöger egészségügyi miniszter szerint a lehető legkevesebbet kellene érintkezni az alumíniummal, mert már annyira elterjedt, hogy ételekben, vízben, kozmetikumok és gyógyszerek sokaságában is megtalálható, és ez felhalmozódásához vezethet. A hosszú távú hatások egyelőre nem ismeretesek.




