Elképesztő hatalom a tudomány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A nagyközönség interaktív módon ismerkedhet meg a hazai kutató központokban és intézetekben zajló munkával.

PÁ
2013. 11. 04. 12:22

Köszöntőjének zárógondolataként Pálinkás József elmondta, a tudós felfedező munkáját csak akkor értékeljük igazán, amikor elérhető közelségbe kerül, amikor saját életünkön tapasztaljuk hatását. „Addig a tudomány távoli és többnyire nehezen érthető, ám amint a célzott kutatások közel hozzák a felfedezések eredményeit, érezzük, hogy a tudomány valós szükségletekre válaszol, minket szolgál, velünk él.”

Egy több évtizedre szóló, átgondolt tudománypolitikai koncepció kidolgozásának szükségességére hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat hétfői megnyitóján. A közigazgatási és igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a politika és a tudomány összeegyeztethető, ez személyes tapasztalata is; a kétfajta értéket a közjó, a nemzet java köti össze.

„Ez alapozza meg a közel százéves szakpolitikát, amelyet tudománypolitikának nevezünk. 1927-ben jelent meg Magyary Zoltán szerkesztésében az első és sajnos mind a mai napig egyetlen átfogó tudománypolitikai összegzés, célkitűzés – ma úgy mondanánk, stratégia –, ez még azon elmélkedik, meghonosodhat-e a tudománypolitika mint szó, mint szakpolitika” – mondta Navracsics Tibor.

Mára a tudománypolitika meghonosodott, de itt az ideje, hogy a tudósok, politikusok, szakemberek, a mindennapi döntéshozatal ismét előálljon egy több évtizedre szóló, átgondolt tudománypolitikai koncepcióval – hangsúlyozta. A miniszter szerint az 1927-es kötet időszerűségét Trianon adta, amikor az ország elveszítette területének kétharmadát, népességének közel harminc százalékát, nyersanyaglelőhelyeit, gazdasági kapacitását, így szinte kizárólag a szellemi potenciálra építkezhetett, s mindent újra kellett gondolni.

A tudománynak Magyarországon ma kiemelt jelentősége van, mert számos fiatal a világban magyarként világszínvonalú kutatásban vesz részt, és azért is, mert a Magyar Tudományos Akadémia évek óta azon dolgozik, hogy ezeket a fiatalokat hazacsábítsa, hogy a megfelelő körülmények biztosítása mellett itthon is meg tuják mutatni kutatási eredményeiket – mondta Navracsics Tibor. A miniszter szerint a tudomány ünnepe hasznos, mert elgondolkodhatunk a tudomány számos dilemmájáról; ünnepeljük a tudományos közösségeket is, amelyek sok szempontból nehezebb körülmények között, de világszínvonalon alkotnak.

Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy a kampusz a szűkülő központi forrásokat saját pályázataival, projektjeivel pótolja. Ehhez új működési modellt vezettek be, amely biztosítja a fenntarthatóságot és a minőséget, így az egyetem oktató, kutató és innovációs központ is.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntőjében a Pannon Egyetem a város életében betöltött fontos szerepét hangsúlyozta. Veszprém és az egyetem együttműködési megállapodása a közös jövőt hivatott biztosítani, hiszen a város fejlődésének egyik záloga az egyetem fejlődése. Az önkormányzat célja, hogy Veszprém ne csak a tudomány városa legyen, hanem a tudósok otthona is – tette hozzá.

A november 30-áig tartó programsorozat középpontjában olyan kutatások állnak, amelyek célzottan kínálnak megoldást társadalmi-gazdasági szükségletekre. Az ünnepi repertoárt emellett a legtehetségesebb ifjú tudósok bemutatkozása, valamint az akadémiai kutatóközpontok és intézetek nyílt napjai is gazdagítják.

A velünk élő és értünk tevékenykedő tudományról szól az idei Magyar Tudomány Ünnepe: a Magyar Tudományos Akadémia novemberi rendezvénysorozatának középpontjában olyan kutatások állnak, amelyek célzottan kínálnak megoldást társadalmi-gazdasági szükségletekre, az ünnepi repertoárt ezenkívül a legtehetségesebb ifjú tudósok bemutatkozása és az akadémiai kutatóközpontok és intézetek nyílt napjai is gazdagítják.

A veszprémi nyitóünnepséggel ma kezdődő programokon országszerte olyan tudományos eredményeket ismerhetnek meg a résztvevők, amelyek célzott fejlesztések révén születtek meg, és jelen vannak a mindennapokban, egyebek közt az infokommunikációs eszközökben, az intelligens háztartási gépekben vagy a gyógyszerekben.

A célzott kutatások konkrét problémákra válaszolnak, fejlesztések, termékek, szolgáltatások megvalósításához járulnak hozzá. Az MTÜ idei programjai azt mutatják meg, hogyan születnek a tudományos felfedezésekből válaszok a társadalmi élet fontos és időszerű kérdéseire. E kutatások eredményességéhez és társadalmi hasznosulásához a tudomány, az oktatás és a gazdaság együttműködésére van szükség az MTA szerint.

Az Akadémia által tíz éve minden novemberben megrendezett országos programsorozat idén rávilágít arra, hogy miként befolyásolja a mindennapi életben alkalmazható termékek piaci értékét, piacképességét a fejlesztés során hozzáadott szellemi értékek újszerűsége. A november 30-áig tartó rendezvény célja egyebek közt, hogy széles körben eszmecserét kezdeményezzen a tudomány céljairól és sikereiről, bemutassa a kiemelkedő magyar tudósok és a műhelyek munkáját, bevonja az érdeklődők szűkebb és tágabb körét a tudományos gondolkodásba, továbbá tudatosítsa és hangsúlyozza a magyar tudomány nemzetközi eredményességét és elismertségét.

A Magyar Tudomány Ünnepének immár hagyományos részét képező Diákok az Akadémián című rendezvény keretében kiemelkedő kutatók és akadémikusok tartanak tudományos igényű, közérthető előadásokat a fiatalokat érdeklő témákról. Ez a program idén új elemmel bővül: az InnoDiákok Fórumán tehetséges ifjú kutatók számolnak be az ötleteiknek teret adó, új felfedezésekre inspiráló műhelyekről. Előadásaikban felidézik, hogy miként kapcsolódtak be a kutatóintézetek, csoportok munkájába, és milyen eredményekkel vesznek részt a kutatásokban, hogyan dolgoznak saját projektjeik megvalósításán. Eredményeiket mentoraik, akadémikusok, kutatásvezetők ismertetik.

A természettudományos oktatásra kiemelt hangsúlyt fektető középiskolák diákjai izgalmas előadást hallhatnak november 14-én, Vannak-e reflexeik a robotoknak, avagy az egyensúlyozástól a forgalmi dugókig címmel Stépán Gábor professzortól az MTA székházának Dísztermében. Egy másik előadáson az új lézeres szemsebészeti eljárások kerülnek terítékre.

November 18. és 22. között a nagyközönség interaktív módon ismerkedhet meg a hazai kutató központokban és intézetekben zajló munkával. Az érdeklődők bejárhatják az intézeteket, megismerkedhetnek a különböző munkafolyamatokkal, és magukkal a szakemberekkel beszélgetve nyerhetnek némi betekintést a kutatói életpályába. A nyílt napokon egyebek között rendhagyó fizikaórán vehetnek részt az érdeklődők, előadást hallhatnak az elemi részecskékről, a veszélyeztetett nyelvekről, a törvényszéki analitikáról, a magyarországi űrdozimetriai fejlesztésekről és a Higgs-bozonról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.