„Ez a három alkalom szolgált arra, hogy a kutyák megtanulják összekötni a nyugtatós kezelést az azt követő nyugodt belső állapottal. Mivel ekkor végig velük volt a gazda, nem tanulhattak arról, hogy a kezelés hatására hogyan éreznének, viselkednének egyedül hagyva” – tette hozzá Gácsi Márta, az MTA–ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársa.
Az utolsó alkalommal a kutyákat ismét egyedül hagyta a gazda, ugyanúgy, ahogy legelőször, de ezúttal előtte placebokezelést kaptak lényegében ugyanúgy, mint a korábbi három alkalommal, csak most vitamin helyettesítette a nyugtatót.
Ezúttal a kutyák nyugodtabban viselkedtek, mint legelőször, amikor semmilyen kezelést nem kaptak, kevesebbet ugattak, nyüszítettek és kevésbé próbáltak kijutni a zárt ajtón a gazda után. A placebokezelésnek tehát olyan hatása volt, mintha nyugtatót kaptak volna.
Természetesen ehhez a következtetéshez ki kellett zárni azt a magyarázatot, hogy a kutyák a vizsgálat végére egyszerűen hozzászoktak a helyzethez és ezért voltak nyugodtabbak, nem pedig azért, mert az emberekhez hasonlóan összekötötték a kezelést annak hatásával.
„Egy kontrollcsoportot is teszteltünk ezért, amelynek esetében a kutyák egyik alkalommal sem kaptak gyógyszert, illetve mindig placebót kaptak, így nem volt alkalmuk megtanulni, hogy a kezelésnek specifikus hatása van. Mivel náluk a placebónak a teszthelyzetben nem volt nyugtató hatása, a nyugtatóval kezelt csoport esetében elvethettük a megszokáson alapuló magyarázatot” – hangsúlyozta Sümegi Zsófia.
„Vizsgálatunkkal először sikerült kimutatni, hogy családi kutyáknál is kialakítható az embereknél már leírt placebohatás. Abban az esetben, ha a kutya néhány alkalommal valódi gyógyszeres kezelést kap, később az ugyanolyan módon beadott, ugyanolyan kinézetű, ízű, illatú placebo is hatékony lehet” – mondta Topál József, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének munkatársa.




