A szakemberek korábban hasonló módszerrel tenyésztettek ki húgyhólyagot és húgycsöveket. Tavaly pedig laboratóriumi körülmények között előállított vénát ültettek be egy lánynak Svédországban, saját őssejtjeinek és egy holttestből származó véna felhasználásával. A kutatók reményei szerint a módszer révén idővel sikerül olyan szerveket is előállítaniuk, mint a vese és a máj – húzta alá Anthony Atala, a Wake Forest Egyetem regeneratív orvostudományi intézetének igazgatója. Mint hozzátette: a Hannah-n végrehajtott műtét „egyértelműen azt mutatja, hogy a technika működőképes”.
Hannah olyan ritka rendellenességgel jött a világra, amely megakadályozta a légcsöve kifejlődését. Világszerte nagyjából minden 50 ezer gyermekből egy születik ilyen fogyatékossággal. Macchiarini szerint Hannah az eddigi legfiatalabb páciens, akin ilyen típusú beavatkozást hajtottak végre. Mint hozzátette: mivel az egész eljárás donor bevonása nélkül zajlik, ezért minimális a kockázata annak, hogy a kislány immunrendszere kilöki a beültetett szervet. Hannah-nak valószínűleg új légcsőre lesz szüksége öt éven belül.




