Titkokat árultak el a négyezer évet felölelő DNS-minták

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ez az eddigi legnagyobb és legrészletesebb genetikai idősoros elemzés, amelyet Európára vonatkozóan készítettek.

kn
2013. 10. 14. 7:57

Hozzátette, a genetikai eredmények jóval komplexebb képet mutatnak, és a kutatásuk során arra jutottak a szakemberek, hogy 4200 évvel ezelőtt, a bronzkor hajnalán két kultúra is jelentős hatással volt a közép-európai ember génállományára. Kurt Alt, a mainzi intézmény professzora elmondta, ami igazán különleges, hogy a genetikai mutatók közvetlenül összevethetők az anyagkultúrában bekövetkezett változásokkal, és egyértelmű jelei egy nyugati és egy keleti irányból induló migrációnak a kőkorszak végén. E vándorlások révén terjeszkedett a harangedényes kultúra és a zsinegdíszes kerámiakultúra.

„A földművelés elterjedését és az arra alkalmas területeken való letelepedést követően volt egy pangási időszak, amelyet hirtelen »felfordulások« követtek a kevésbé stabil időkben vagy amikor bizonyos gazdasági tényezők megváltoztak” – magyarázta Alan Cooper, az ACAD munkatársa.

A folyóiratban közölt másik, a témában relevánsnak számító tanulmány eredményei szerint a Közép-Európában őshonos vadászó-gyűjtögető közösségek több mint kétezer évig éltek együtt a más területekről bevándorolt földművelő csoportokkal, mielőtt végleg kihaltak vagy áttértek a letelepedett földművelő és állattenyésztő életmódra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.