Lezuhant a Virgin Galactic űrrepülőgépe

Próbarepülés közben pénteken lezuhant a SpaceShipTwo.

UDM
2014. 10. 31. 20:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerencsétlenségben a kaliforniai autópálya-rendőrség szerint az egyik pilóta meghalt, a másikat pedig, aki súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. A próbarepülés közben az űrrepülőgép súlyosan meghibásodott és lezuhant.

Az amerikai légügyi hatóság (FAA) szerint a baleset közvetlenül azt követően történt, hogy az űrrepülőgép levált az azt magasba emelő, külön erre a célra konstruált WhiteKnightTwo hordozó-repülőgépről. Egy szemtanú, Ken Brown fotós szerint az űrrepülő azt követően robbant fel, hogy a leválás után begyújtotta rakétahajtóművét. A vállalat munkatársai folyamatosan együtt dolgoznak a hatóságokkal a baleset felderítésén.

A Virgin Galactic közölte, hogy a próbarepülés közben „súlyos rendellenesség” történt, amely a jármű elvesztését okozta. A pilóták tudatában voltak a hibának, mielőtt a rádiókapcsolat megszakadt volna velük. Az utolsónak bizonyult tesztrepülés a 35. volt, amelyet a SpaceShipTwo hordozó nélkül tett meg.

A SpaceShipTwo a tervek szerint a világon elsőként turistákat szállított volna a világűrbe, illetve a vele folytatott kísérleteknek a Virgin Galactic fontos szerepet tulajdonított a földrészek közötti nagysebességű közlekedés kifejlesztésében. A hat utas és két pilóta befogadására alkalmas jármű annak a SpaceShipOne prototípusnak a továbbfejlesztett változata, amely tíz évvel ezelőtt elnyerte a tízmillió dolláros Ansari X Díjat az első magánfejlesztésű járműként, amely képes embert szállítani a világűrbe. A SpaceShipTwo-t legutóbb januárban tesztelték. A hajtóművét korábban több földi próbának is alávetetették.

A Virgin Galactic, a londoni Virgin Group amerikai leányvállalata már évek óta reklámozza, hogy repülőutazásokat fog indítani száz kilométerrel a Föld felszíne felett, az utasok megtapasztalhatják a súlytalanság élményét és megcsodálhatják a bolygót a világűr pereméről. A remélt kalandért eddig több mint nyolcszázan tették le az előleget vagy fizették ki a teljes árat. Az első értékelések szerint a katasztrófa súlyos csapást jelent az űrturizmusra.

A Virgin Galactic azt tervezte, hogy még négy szuborbitális járművet és még egy hordozó-repülőgépet állít rendszerbe, mire a cég engedélyt kap az űrturizmus-vállalkozás beindítására. A gépek az Új-Mexikó állambeli Las Cruces magán-űrrepülőteréről szálltak volna fel. George Whitesides, a cég elnöke egy októberi torontói űrkutatási konferencián bejelentette, hogy a második repülőgép már 60 százalékban elkészült.

Richard Branson szombaton érkezik a szerencsétlenség helyszínére.

Másodpercekkel az indítás után felrobbant az Antares amerikai hordozórakéta, amely a Cygnus elnevezésű teherűrhajót juttatta volna el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – jelentette kedden az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) internetes csatornája.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.