Rosetta: átkeresztelték a leszállóegység landolási helyét

Egy apró nílusi sziget, Agilkia nevét viseli mostantól az üstökösön lévő, eddig csak J-pontnak nevezett hely.

2014. 11. 05. 21:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy apró nílusi sziget, Agilkia nevét viseli mostantól a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösmag „fején” lévő, eddig csak J-pontnak nevezett hely, ahol egy hét múlva, november 12-én landol a Rosetta-űrszonda leszállóegysége, a Philae.

Agilkia szigetére telepítettek át az UNESCO által koordinált nagy núbiai mentőakció során az Asszuáni-gát megépülésével víz alá kerülő Philai szigetéről több ókori építményt, köztük a legnagyobb egyiptomi Ízisz-templomot – olvasható az Európai Űrügynökség honlapján.

A leszállóhely nevét nemzetközi pályázat során választották ki, amelyre 135 országból több mint 8000 javaslat érkezett. Ókori és modern nyelveken egyaránt születtek javaslatok, amelyek a legkülönfélébb témákat ölelték fel. A győztes koncepció összefüggésben van a Rosetta és a Philea óegyiptomi „eredetével”. Az űrszonda neve ugyanis az 1799-ben a Rosette (ma Rasid) nevű kikötővárosban feltárt feliratos gránitdarabra, a rosette-i kőre utal, és Philai szigetén, amelyről a leszállóegységet nevezték el, tálalható az az obeliszk, amelynek segítségével Champollion megfejtette a  hieroglifákat, az ókori egyiptomiak szent írását.

„Agilkia a legmegfelelőbb név a leszállási hely megjelölésére. Philai szigetének szentélyeit Agilkiára telepítették, e nagyszabású technikai vállalkozásnak köszönhetően menekültek meg az ókori műemlékek. Egy hét múlva pedig a leszállóegység az üstökösmagon landol egy sokkal ambiciózusabb vállalkozás keretében, amelynek köszönhetően többet szeretnénk megtudni Naprendszerünk születéséről” – hangsúlyozta Fred Jansen, az ESA Rosetta-küldetésének a menedzsere.

A Philae-leszállóegység november 12-én, közép-európai idő szerint 9 óra 35-kor indul útnak, amikor az űrszonda 22,5 kilométerre lesz az üstökösmagtól, és 7 órával később érkezik meg úti céljához. A sikeres leszállásról a jelzés közép-európai idő szerint 17 óra táján érkezik meg a földi irányító központba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.