A Naprendszer gravitációs határán járt a vörös törpe

Hetvenezer éve került Naprendszerünkhöz legközelebb egy csillag, a felfedezőjéről Scholznak elkeresztelt vörös törpe – közölte egy nemzetközi csillagászcsapat.

UDM
2015. 02. 21. 19:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kis tömegű, kis fényességű csillag feltehetően az Oort-felhő legtávolabbi részén haladt át. Az üstököszóna, amelynek külső része a Naprendszer gravitációs határát képezi, a Nap és a Plútó közötti távolság több mint ezerszeresére található a Földtől.

Nem ismerünk más olyan csillagot, amely ilyen közel került volna a Naprendszerhez: ötször közelebb, mint a Naphoz legközelebb található, a Kentaur csillagképben lévő Proxima Centauri nevű vörös törpe (4,2 fényév) – közölték amerikai, európai és dél-amerikai csillagászok az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmányukban.

A nemrégiben felfedezett, felfedezőjéről Scholz csillagának elnevezett vörös törpe pályájának elemzéséből kiderült, hogy a csillag a Naptól mintegy 0,8 fényévnyire – azaz 8000 milliárd kilométerre – haladt el 70 ezer évvel ezelőtt. A csillag jelenleg 20 fényévre tartózkodik a Naptól – közölte Eric Mamajek, a Rochesteri Egyetem csillagász segédtanára, a tanulmány fő szerzője.

A Dél-Afrikában és Chilében telepített teleszkópok spektrográfjai (fényforrás spektrumának fényképezésére szolgáló készülék) segítségével a tudósok a csillag sebességét kiszámítva időben vissza tudtak menni és meg tudták állapítani a pályáját, valamint azt, hogy távolodik tőlünk.

Eddig azt feltételezték, hogy a Naprendszerhez legközelebb kerülő csillag a HIP 85605, amely a csillagászok szerint 240-470 év múlva súrolja a Naprendszer határát. Eric Mamajek és kollégái szerint azonban a HIP 85605 és a Nap közötti távolságot alábecsülték, így a csillag várhatóan csak mintegy 200 fényévnyire közelíti meg a Napot, az Oort-felhőtől nagy távolságra.

(Képünk illusztráció)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.