Újra meghódíthatjuk a Holdat

Az erről szóló tanulmányt a NASA a Holdra lépés 46. évfordulóján mutatta be a nagyérdeműnek.

MD
2015. 07. 24. 17:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A következő öt-hét évben ismét emberek léphetnek a Holdra, az ezt követő tíz-tizenkét évben pedig megépülhet ott egy állandó bázis is – idézi a NASA és a Nexgen közös tanulmányát a The Verge nevű portál. Az űrhivatal a küldetést úgy oldaná meg, mint ahogyan az utánpótlásokat juttatja el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS): cégekkel szerződne, amelyek fellőnék az űrbe a rakományt, jelen tervek fényében pedig akár a személyzetet is.

Ráadásul ugyancsak ezeknek a megállapodásoknak köszönhetően tudja a NASA az utazás költségeit is visszanyesni. A szervezet a tervek szerint anélkül tud majd embert felküldeni mellékbolygónkra, hogy kimerítené évi négymilliárd dolláros, emberek űrbe juttatására fordítható büdzséjét. Tudniillik a Space X nevű vállalat például kevesebb mint ötezer dollárból képes egy kilogrammnyi ellátmányt az ISS-re juttatni – ami nagyjából a tizede annak, mintha az Apollo-érában használt Saturn–V rakétával vagy űrrepülőgéppel próbálkoznának.

A „holdtúrának” része továbbá egy új iparág létrehozása is: a tervek szerint hidrogént bányásznának az égitesten található sarki vízjégből. A hidrogént – feldolgozása után – hűtött hajtóanyag formájában raktároznák el egy üzemanyag-tároló hajón, ami a Hold körül keringene, majd ezt adnák el a NASA-nak és másoknak.

Ez a holdutazás az űrhivatal számára az első öt-hét éves periódusban összesen tízmilliárd dolláros ráfordítást jelentene, ugyanis két kiválasztott pályázó között az említett összeget szétosztanák, hozzájárulásként a kereskedelmi áru- és személyszállítási programjukhoz. Majd ennek az öt-öt milliárd dollárnak a felhasználásával hoznák létre a tervek szerint a vállalatok saját Holdra leszálló egységüket, valamint a legénységet szállító űrhajót. Ahogy Charles Miller, a Nexgen elnöke fogalmazott, egy cég nem elég, arra kell számítani, hogy egyikőjük belebukik, szükség van a redundanciára.

A NASA-nál egyébként már eddig is tervben volt a Holdra való visszatérés, viszont azáltal, hogy kereskedelmi partnereket vonnak be, a tervezett tizenkét fellövés háromra csökkenthető, így a megmaradó összeget a holdprogramhoz szükséges további technológiák kifejlesztésére is felhasználhatják.

A tanulmány egy menetrendet is magában foglal, ami szerint – ha a NASA azonnal elfogadná – 2017-ben már megvalósulhatna egy robotikus holdra szállás, 2018-ban végbe mehetne a hidrogénlelőhelyek feltérképezése, 2019-től vagy 2020-tól pedig elkezdődhetne a tervezés fázisa. Az állandó bázis robotok segítségével történő létrehozása 2021-től zajlana, előkészítve a terepet az ugyancsak abban az évben a Holdra érkező legénységnek.

Mindenesetre a NASA terve nem egyedülálló: az Európai Űrügynökség főigazgatója múlt héten szorgalmazta egy falu létrehozását a Hold túloldalán, az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz pedig tavaly decemberben közölte, hogy egy Hold körül keringő űrállomás megalkotásán gondolkozik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.