Az eddigi legnagyobb naprendszert azonosították

A gázóriás és csillaga közötti távolság hétezerszerese a Föld–Nap távolságnak.

MTI
2016. 01. 27. 21:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakemberek először azt hitték, hogy az általuk vizsgált 2MASS J2126-8140 katalógusjelű bolygónak nincs csillaga, majd meglepve tapasztalták, hogy az égitest egy tőle nagyjából egybillió kilométerre lévő vörös törpe (TYC 9486-927-1) körül kering.

A gázóriás és csillaga közötti távolság hétezerszerese a Föld–Nap távolságnak a brit Királyi Csillagászati Társaság folyóiratában közölt tanulmány szerint. A hatalmas távolságból kifolyólag csaknem egymillió évbe telik, mire a 2MASS J2126-8140 teljesen megkerüli csillagát.

Az újonnan felfedezett naprendszer majdnem háromszor nagyobb az eddig ismert legnagyobb bolygó–csillag távolságnál. „Nagyon meglepett bennünket, hogy ilyen kis tömegű objektumra bukkantunk ilyen messze a csillagától” – mondta Simon Murphy, az Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársa.

Az eddig ismert legnagyobb naprendszer felfedezői egy nemzetközi kutatócsoport tagjai, akik a Naprendszerhez közeli fiatal csillagokat és barna törpéket tanulmányozzák. A 2MASS J2126-8140 jelzésű gázóriás, amely méretét tekintve nagyjából tizenötszöröse a Jupiternek, a Naprendszer legnagyobb bolygójának, csupán egyike a szakemberek által vizsgált több ezer égitestnek.

A kutatók hamar felfedezték, hogy a magányos bolygó és a TYC 9486-927-1 jelzésű csillag is ugyanakkora távolságra, nagyjából 100 millió fényévnyire van a Földtől. Ezután mindkettőjük mozgását megvizsgálták, ami megerősítette a köztük lévő kapcsolatot.

A szakemberek úgy sejtik, hogy a két égitest 10–45 millió évvel ezelőtt formálódhatott. „Nem élhetnek túl nyüzsgő környezetben, ugyanis olyan laza a kapcsolat kettejük között, hogy egy szomszédos csillag teljesen megbonthatná az egységüket” – mondta Murphy.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.