A bolygók nevét úgy képzik, hogy csillagának neve után kisbetűt tesznek. A napjához legközelebb keringő planéta betűjele b, kifelé haladva a c következik és így tovább. (Az a betű általában magát a csillagot jelöli.) A párbeszédben szereplő 55 Cancri e-ről ezen logika alapján feltételezhető, hogy csillagától számítva a negyedik planéta. A bolygók efféle jelölése ránézésre ésszerűnek tűnik, pedig nagyobb káoszt szül, mint a csillagok többes elnevezései. Az 55 Cancri e ugyanis minden más bolygótársánál közelebb kering a csillagához. Ebből következik, hogy igazából 55 Cancri b-nek kellene hívni. Csakhogy a tudósok akkor bizonyosodtak meg a létezéséről, amikor három másik planétát már felfedeztek a rendszerben. Ekkor két lehetőség állt előttük. Vagy odaadják neki a b-t, és akkor a többi bolygó nevét is megváltoztatják, vagy meghagyják a korábban felfedezett planéták nevét, az új bolygó pedig e jelölést kap, bár nem az a negyedik a naprendszerében. Mint látható, utóbbi mellett döntöttek, és ezzel kidobták a kukába az egész névadási logikát. Ma már nem lehet megmondani, hogy egy bolygó betűjele a csillagtól való távolságát jelöli, vagy azt, hogy hányadikként fedezték fel.
A Nemzetközi Csillagászati Unió névrendszerénél ez a probléma nem áll fenn, igaz, meg sem próbálkozott a bolygók sorrendjének jelölésével. A Mu Arae csillagot például elnevezték Cervantesnek, a bolygói pedig a Quijote, Dulcinea, Rocinante és Sancho nevet kapták. Vagyis a Gutenberg-galaxisból választottak neveket saját galaxisunk égitestjeinek. Ez a módszer kézenfekvőnek tűnik, csak annyi vele a probléma, hogy az emberi kultúra nem elég gazdag ahhoz, hogy a Tejút minden planétájának nevet adjon. Akkor sem, ha a fegyverhordozó szamarának, Ruciónak bal füléről is külön bolygót neveznek el. Galaxisunk csillagainak száma elérheti a négyszázmilliárdot, a körülöttük keringő, említésre méltó bolygók számát pedig megbecsülni sem lehet.
