Hamarosan egy nagy aszteroida repül el nagyon közel a Föld mellett

Azért nem kell nagyon megijedni, mert ami az űrben nagyon közeli, az azért még mindig elég nagy távolság.

MTI
2017. 04. 07. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy három éve felfedezett, viszonylag nagy aszteroida fog elhaladni nagyon közel a Föld mellett április 19-én – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pénteken. A 2014 JO25 jelű kisbolygó becsült szélessége 1,4 kilométer. Várhatóan biztonságos távolságra, mintegy 1,8 millió kilométerre közelít meg minket, ami a Föld–Hold-távolság 4,6-szerese.

Bár nem áll fenn a lehetősége annak, hogy az aszteroida bolygónkkal ütközzön, ez a távolság nagyon közeli egy ilyen méretű aszteroida esetében – olvasható a NASA közleményében.

Kisméretű aszteroidák minden héten többször elhaladnak ilyen távolságban a Föld mellett, de ez a távolság a legkisebb bármely ilyen méretű vagy nagyobb ismert aszteroida esetében az öt kilométeres Toutatis kisbolygó óta, amely 2004 szeptemberében négy Föld–Hold-távolságra közelítette meg otthonunkat – közölte a NASA.

A szakemberek ismerete szerint hasonló méretű aszteroida legközelebb 2027-ben fog elhaladni a Föld mellett: az 1999 AN10 jelű, 800 méter átmérőjű kisbolygó egy Föld–Hold-távolságra, azaz 380 ezer kilométerre fogja megközelíteni a Földet.

A NASA szerint a 2014 JO25 jelű kisbolygó négyszáz év óta a legközelebb kerül a Földhöz április 19-én, és a következő ötszáz év alatt nem is lesz kisebb a távolság közte és a bolygónk között.

Az aszteroida a Nap felől fogja megközelíteni a Földet, és április 19-e után láthatóvá válik az éjszakai égbolton. Kis távcsővel egy-két éjszakán át lehet majd látni, mielőtt gyorsan eltávolodik a Földtől.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.