Ősi játék új köntösben. Az „itt a piros, hol a piros” ősrégi, játéknak címzett átverés a vásárok, piacok nélkülözhetetlen velejárója volt még a 20. század végén is. A gyanútlan bepalizottak elvesztett pénze pedig súlyos tanulságot hordozott, hisz a csalás a jóhiszeműségre épít és éri el célját. Nem kizárt, hogy a valaha játszott bűvésztrükk dobozai és gyors kezű virtuózai már múzeumi darabok, de a csalás káprázata korunkban is virágzik. Ráadásul nagyban játsszák, és egyik elnevezése: USAID.
Egy, a nevében segélyszervezet nem tett mást, mint építkezett, vagyis hálózatot és egyéb struktúrákat hozott létre, amelyek a globális hatalomra törő gazdasági érdekkör elképzeléseit valósították meg.
Amikor demokrata párti kormányzat volt uralmon az Egyesült Államokban, költségvetési pénzt is fölhasználtak a terjeszkedés gyorsítása érdekében. A kialakított NGO-rendszerek segítségével megfigyelték az egyes célországokat, és ahol azt tapasztalták, hogy nemzeti érdeket szolgáló kormányok jöttek létre, azonnal aktivizálódtak, hogy megdöntsék az „eltévelyedő” politikai konstrukciókat.
Jól ismert eszközeik a tüntetések, mondvacsinált felháborodások szítása, a kipécézett kormány intézkedéseinek kritikája, a káosz kiterjesztése, vagy ahogy Ukrajnában történt, fegyveres összetűzés révén a megválasztott kormány leváltása. És közben felsőbbrendű erkölcsöt hirdetve vernek át mindenkit a szemfényvesztésükkel.
Most viszont azt olvasni, eljött az igazság pillanata, bezárt a bazár. Az új washingtoni vezetés, Trump elnökkel az élen, adminisztratív intézkedéssel megszüntette a speciális érdekérvényesítő „szerencsejátékot”, mivel bezárta a USAID intézményét. Ezzel vége, győzött a józan ész, és a rend visszavette méltó helyét a nemzetközi térben. Vagy mégsem? Ahogy az itt a piros, hol a piros időnként kisurran a múzeumok falai közül és rejtett rendezvényeken tovább szedi hiszékeny áldozatait,
a USAID kiépített hálózata a trumpi rendeletre nem dőlt össze, nem szűnt meg, csak föld alá kényszerült, hiszen a mögöttes érdekkör sem mondott le hatalmi vágyáról, arról az őrültségről, hogy végül mégis létrehozza a világkormány irányította „új világot”. Bár a USAID formális megszüntetése, egyes alkalmazottak elbocsátása megtörtént, de ezeknek csak politikai értékük van, nem operatív hasznuk.
Mert ezen felforgató intézmény mégsem piaci jampecek játékát jelenti. Mert országok és régiók mentek tönkre, generációk kerültek lelki válságba a gender és más abnormális életvitel propagálásának következtében. Ennek okán teljesen meg kell semmisíteni! Nem elég a politikai verdikt. Operatív úton beépülve a még meglévő USAID-hadosztályokat belülről kell szétverni, majd mozgásképtelenné tenni a szervezet életben maradt struktúráját.