idezojelek

Az értelmiség szerepe a választás viharában

Hogy milyen jövő vár ránk a nemzetközi viharok közepette, az mindenki egyéni felelőssége.

Földi László avatarja
Földi László
Cikk kép: undefined
Fotó: Getty Images
1
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tömegek – ez itt nem minősítés – sodródása akkor érthető és válik természetes folyamattá, ha az értelmiség által vezérelt „értelem” nem vigyáz rájuk és utat sem mutat a felmerülő problémák megoldásának irányába. Természetes, hogy ilyenkor az igazi harctéren, a politika világában hatványozottan adódik össze a torzult eszmék sokasága. Az utcák forrongó népe egy idő után vagy követője lesz az értelmes megoldásoknak, vagy a haragot hordozó pusztítóvá növi ki magát. Nyilvánvalóan minden résztvevő felelőssége benne van a dolgok alakulásában, különösen akkor, ha a sodródást meg sem próbálja lecsendesíteni senki, ha már teljesen megszüntetni nem is tudja.

És most kivételesen nem távoli vidékekre kell gondolni, hanem például a szándékosan félreértett liberális eszmevilágot hordozó nyugati féltekére. 

Magyarországon is megjelent és tobzódik az értelmiség elmélkedése és kísérlete, hogy teljes káoszba lökje a társadalom ítélőképességét. Nem a politikai elkötelezettséget kell itt számon kérni, az mindenki számára szabadon választható és tiszteletben tartandó. Ami viszont eközben az értelmiség felelőssége, hogy mit emel föl a lényeges és kevésbé lényeges dolgok közül a közállapotokat meghatározó fogalmak szintjére.

A politika szereplői – a dolog természetéből adódóan – időnként átalakulnak a hatalom megszerzéséért harcoló alakulattá. Ez rendben van. De az értelmiség víziója nem lehet azonos a politika szűk érdekével. Az összeütközések során megjelenő torzulások nem támogathatók az értelem szintjéről, mivel azok elvetendők, de legalábbis moderálandók. Ráadásul, az értelmiséghez tartozók sohasem sértődhetnek meg, nem uszíthatnak gyűlöletre, és konszolidációra törekvésük közepette nem várhatnak a politikától hálát. A vezető értelmiség feladata megtalálni a helyes magatartást önmaga és mindenki számára. Ennek azonban nyoma sincs.

Vagyis Einsteinnek mégis igaza lehet, mivel való igaz, hogy a gyakorlat nem követi az elméletet. Hiszen 

a magyar értelmiségi réteg nyilvánvalóan meg van győződve tettei helyes voltáról. Akkor is, ha akadémikusként a politikáról mond szubjektív ítéletet, és akkor is, ha az utcán ad „előszót” a legmocskosabb bekiabálók szájába. Vagy leginkább akkor, amikor a minden korban megvetett árulást „bocsánatos félrelépésnek” tartja, függetlenül attól, amely formát követte el bárki is.

Háromfajta megdöbbentő eset már ízlésünket, erkölcsi értékítéletünket alaposan kikezdte: A legmagasabb szintű elkövető „csak” barátait, korábbi politikustársait árulta el, kimerítve az erkölcstelenség kritériumát; másvalaki politikai árulóvá vált, amikor magas beosztásban saját kormánya álláspontját kérdőjelezte meg külföldi, mondjuk NATO-rendezvényen; és ne feledkezzünk meg a szolgálati titkot világgá kiáltó, ezzel esküjét megszegő (méltán nevezhető) hazaárulóról sem. Ezek a megnyilvánulások ugyanis már olyan szintjét jelentik a normáktól való eltérésnek, amelyek végzetes – negatív – következményeket hordoznak a jövő társadalmában, különösen fiataljaink gondolkodásában.

A tudást hordozóknak, az értelmiségieknek tényleg lát­niuk kell az emóción túli világot/tényeket. „Váltsuk le, négyeljük fel, írmagja se maradjon” – ilyen mondatok árnyékában nincsenek megsüthető pecsenyék. Csak torzulás van, hosszú távon sem orvosolható sebek és jóvátehetetlen csapások. Az értelmiség számára – bárhol is álljon politikai értelemben – ritkán látott felelősség jött el.

A kihívás: Magyarország létezése és jövője. Ezt még azok is tudják, akik naponta fennhangon szónokolják, hogy mindezek csak üres szólamok. Hogyan talál magára egy nép a nemzetközi viharok közepette, ha a saját bárkáját irányítani hivatott „ész emberei” az érzelem politizálását tartják követendőnek az értelmes megoldások helyett? Hogy milyen jövő vár ránk – hisszük vagy sem –, az mindenki egyéni felelőssége. 

Egy nem kívánt negatív végeredmény esetén, amely egyértelműen az ország elveszítését jelentené, senki nem mentheti fel magát a felelősség alól, és persze saját lelkiismerete elől sem tud máshová költözni.

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke

Komment

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.