Magyarán, a kamatvágásra szavazó négy szakember nem foglalkozott azzal, hogy tevékenységük nyomán elszabadulnak az árak, a magyar családok nyomorba kerülnek. Azzal sem törődtek a tanácstagok, hogy döntéseik törvénybe ütköznek. Azóta kiderült: nincs inflációs veszély, és ennek megfelelően a kamatcsökkentő „négyes” is a jogszabály előírásainak megfelelően járt el. S persze kiderült más is. Mégpedig, hogy a Magyar Nemzeti Bankot egy dilettáns vezeti.
Természetesen erre már a korábbi tendenciákból is következtetni lehetett. A jegybankról szóló törvény csakugyan azt írja elő, hogy a monetáris tanácsnak a kamatról hozott döntései során elsődlegesen az úgynevezett árfolyam-stabilitásra kell tekintettel lennie, ami leginkább a középtávú inflációs cél teljesítését jelenti. 2007 óta – tehát Simor András elnöki megbízatásától kezdődően – a három százalék az a bűvös határ, amire intézkedéseivel a jegybanknak a pénzromlás mértékét le kellene küzdenie. Ezt az elmúlt öt év alatt soha, egyetlen pillanatra sem sikerült elérni. Az MNB apparátusa elemzett, a tanács döntött, az infláció pedig úgy tűnik, járt a maga útján – legalábbis kevésbé hatott rá a magas kamat fenntartása, a monetáris politika kőkemény szigorúsága, mint amennyire azt a jegybank vezérkara állította. Ennek ellenére a törvény az törvény, ezért most sem lehet más a fő szempont. Ezt vette figyelembe a kamatvágások sorozatát elindító négy szakember is, akik egyértelműen állítják, döntéseik a pénzromlás leszorítását nem veszélyeztetik, a kitűzött cél az enyhítéssel együtt is elérhető.
Simor rémképeket festő álláspontját egy időre erősítette a szeptemberi statisztika, amiből kiderült: az Európai Unióban nálunk volt a legmagasabb az ősz első hónapjában az infláció. A kamatcsökkentés ennek ellenére folytatódott, mert a négy „fekete bárány” úgy ítélte meg, hogy egyszeri ársokkokról van szó, a hosszabb távú tendencia ugyanakkor lefelé mutat. Nem is kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy bebizonyosodjék: igazuk van. Októberben a vártnál nagyobb mértékben csökkent a pénzromlás mértéke. Túl vagyunk a kilengéseken, és az alacsony kereslet miatt a nagy élelmiszerár-robbanás is elmaradt. A fordulatot jelzi, hogy most már szinte mindegyik elemző lassan süllyedő árindexekről beszél és arról: nincs miért megállítani az MNB-nél a kamatcsökkentést. Már nem hallani Orbán-bérencekről, a valóságot figyelmen kívül hagyó monetáris tanácsi tagokról. Elcsendesült a kórus, mert lassan a kamatvágók előrejelzéseiből lesz a valóság. S maga Simor András a bűvös hétszázalékos jegybanki alapkamatával lassan, de biztosan távolodik a magyar gazdaság realitásaitól. Kezd olyanná válni, mint az a japán katona, akit ott felejtettek egy sziget mélyén, ahol magányos háborúját vívja a kapituláció után. Most már csak az a kérdés, hogy érdemes-e ezért a magyar költségvetésnek havonta több millió forintot fizetnie. Simor dilettantizmusa még mindig sokba kerül az országnak. Ezért már most kéne távoznia, nem érdemes végigküzdenie a semmiért a következő négy hónapot.
Nánási Tamás
