Már a legutóbbi hétéves büdzsé tető alá hozásakor is kötéltáncot jártak a küldöttségek. Most viszont – Martonyi János külügyminiszter hasonlatával élve – már bűvészmutatvány szükséges. Összességében is jókora cirkusz várható, mert talán még sosem volt olyan költségvetési vita az unió történetében, amikor a tagországok egy része már a tárgyalások megkezdése előtt vétójogának beváltásával fenyegetett.
A ma kezdődő csúcstalálkozóra az eurózónát is lejtmenetre küldő második válsághullám nyomja rá a bélyegét. A nincsből, a kevésből nehéz gazdálkodni. Azok a tagállamok, amelyek többet fizetnek a brüsszeli kasszába, mint amennyit kapnak belőle, lefaragnák a hozzájárulásaikat. Az EU-költségvetés kurtítása van tehát napirenden, ami egyrészről érthető folyamat. Az viszont, hogy a lefaragás a szegényebbek rovására és a gazdagabbak hasznára menjen végbe, enyhén szólva botrányos és elfogadhatatlan.
Márpedig lényegében ezt tartalmazzák azok a tervezetek, amelyek a ma érkező küldöttségeket fogadják Brüsszelben. A legnagyobb pofon természetesen – talán már csodálkoznunk sem kell rajta – a magyar kormányfőt várja. Valamilyen rejtélyes oknál fogva mi vagyunk az a tagország, amelyiktől a legtöbb pénzt vonná el a brüsszeli apparátus. Úgy ítélték meg a döntéshozók, hogy mindenki rosszabb helyzetben van nálunk, és nekünk van a legkevésbé szükségünk az uniós juttatásokra. A hét év alatt összes jogcímen kapható nyolcezermilliárd forint helyett nekünk csak nagyjából hatezermilliárd járna, tehát csaknem kétezermilliárd forintnak kellene búcsút intenünk. Ráadásul zömmel arról a kasszáról van szó – a közös büdzsé harmadát kitevő kohéziós pénzekről –, amely elvileg a kevésbé fejlett régiók felzárkóztatására szolgál.
Talán emlékszünk még arra, hogy a magas költségvetési hiányunk miatt az Európai Bizottság tavasszal csaknem félmilliárd euró befagyasztását helyezte kilátásba. Ezt megúsztuk, de most itt a négyszer ekkora összeg elvonására vonatkozó javaslat – és ennek a takarékoskodáson kívül nincs is más kézzelfogható indoklása.
Magyarország lehet tehát most az unió legnagyobb vesztese, és ez lassan már általánosan is elmondható.
Furcsa módon az segíthet valamelyest rajtunk, hogy további tizennégy tagországnál is csökkentenék a felzárkózási pénzeket Brüsszelben. Mert a velünk együtt tizenöt államot összefogó csoportot sikerült egy csatasorba állítani, ami nagy fegyvertény, mert ez a kohézió barátai elnevezéssel illetett alkalmi társulás már képes lehet arra, hogy eredménnyel lépjen fel a kirívó aránytalanság megszüntetéséért. S ha most nem sikerül az áttörés, végső soron még mindig vétó emelhető az Európai Parlamentben az Európai Bizottság javaslataival szemben. A minket ért sérelem mellett a brüsszeli elképzelésekben az a legdöbbenetesebb, hogy semmibe veszi az uniós alapelveket. Kár, hogy a brüsszeli apparátus ellen nem indítható kötelességszegési eljárás, mert akkor máris kérdőre lehetne vonni a legfontosabb közösségi jogok megsértéséért. Csak emlékeztetőül: nemrégiben ezt a közösséget állítólag még az esélyegyenlőség és a szolidaritás tartotta egyben. A csúcstalálkozón tárgyalt tervezetekben viszont ezeknek már nyomuk sincs.
Nánási Tamás
