Már a legutóbbi hétéves büdzsé tető alá hozásakor is kötéltáncot jártak a küldöttségek. Most viszont – Martonyi János külügyminiszter hasonlatával élve – már bűvészmutatvány szükséges. Összességében is jókora cirkusz várható, mert talán még sosem volt olyan költségvetési vita az unió történetében, amikor a tagországok egy része már a tárgyalások megkezdése előtt vétójogának beváltásával fenyegetett.
A ma kezdődő csúcstalálkozóra az eurózónát is lejtmenetre küldő második válsághullám nyomja rá a bélyegét. A nincsből, a kevésből nehéz gazdálkodni. Azok a tagállamok, amelyek többet fizetnek a brüsszeli kasszába, mint amennyit kapnak belőle, lefaragnák a hozzájárulásaikat. Az EU-költségvetés kurtítása van tehát napirenden, ami egyrészről érthető folyamat. Az viszont, hogy a lefaragás a szegényebbek rovására és a gazdagabbak hasznára menjen végbe, enyhén szólva botrányos és elfogadhatatlan.
Márpedig lényegében ezt tartalmazzák azok a tervezetek, amelyek a ma érkező küldöttségeket fogadják Brüsszelben. A legnagyobb pofon természetesen – talán már csodálkoznunk sem kell rajta – a magyar kormányfőt várja. Valamilyen rejtélyes oknál fogva mi vagyunk az a tagország, amelyiktől a legtöbb pénzt vonná el a brüsszeli apparátus. Úgy ítélték meg a döntéshozók, hogy mindenki rosszabb helyzetben van nálunk, és nekünk van a legkevésbé szükségünk az uniós juttatásokra. A hét év alatt összes jogcímen kapható nyolcezermilliárd forint helyett nekünk csak nagyjából hatezermilliárd járna, tehát csaknem kétezermilliárd forintnak kellene búcsút intenünk. Ráadásul zömmel arról a kasszáról van szó – a közös büdzsé harmadát kitevő kohéziós pénzekről –, amely elvileg a kevésbé fejlett régiók felzárkóztatására szolgál.
Talán emlékszünk még arra, hogy a magas költségvetési hiányunk miatt az Európai Bizottság tavasszal csaknem félmilliárd euró befagyasztását helyezte kilátásba. Ezt megúsztuk, de most itt a négyszer ekkora összeg elvonására vonatkozó javaslat – és ennek a takarékoskodáson kívül nincs is más kézzelfogható indoklása.