A láncok azért ennyire pimaszak, a tisztességes 20–25-höz képest azért tehetnek rá a termékekre általában 100–200, esetenként 600 százalékos hasznot, mert olyan nagyra nőttek, hogy piaci szabályok rájuk valójában már nem érvényesek. Az ésszerűség és a tisztességesség betartását már nem lehet rájuk kényszeríteni, sem korbáccsal, sem etikai kódexekkel, s láthatóan a hatóságok és a fogyasztóvédelem intézményei is tehetetlenek velük szemben. Magatartásuk, ez az elképesztő árdrágítás első látásra „csupán” a fogyasztóknak okoz anyagi nehézségeket, azonban sokkal többről van szó.
A láncok valójában az egész élelmiszer-termelésnek, a mezőgazdaságnak okoznak súlyos károkat, és a fogyasztók esetében is többről beszélhetünk, mint csupán a kizsebelésükről. A laikus fogyasztók tömegei leginkább e láncok boltjaiban vásárolnak, amelyek azonban az ebből fakadó erejüket és elképesztő befolyásukat nem a minőség érdekében érvényesítik, hanem termelők megzsarolásához és kizárólag a saját hasznuk maximalizálásához használják föl. Leginkább olyan termények és termékek jelenhetnek meg boltjaikban, amelyeket lehetetlenül alacsony áron tekertek ki a termelők kezéből, vagy olyanok, amelyeknek beszállítóival magukfajtaként össze tudnak kacsintani. A lejtő legalján pedig a silány, sokszor külföldről származó, saját márkás termékként forgalmazott áruk szerepelnek. Verseny tehát nem a kínálat bővítése és a minél magasabb minőség érdekében keletkezik, hanem kizárólag azért, hogy egyre olcsóbban jussanak hozzá árukhoz, amelyet aztán jó drágán sóznak a kiszolgáltatott és alapvetően tájékozatlan fogyasztók nyakába.
Ennek a folyamatnak az eredménye a sokkoló és egymást érő élelmiszerbotrányok sora is, hiszen a termelők költségeik leszorítása érdekében sokszor olyan megengedhetetlen eszközökhöz nyúlnak, amelyek igénybevételével emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszereket állíthatnak elő. És emiatt találkozhat a vásárló például folyékony füsttel beinjekciózott sonkahegyekkel, 10 százalékos hústartalmú virslikkel, mérgező ásványvizekkel, antibiotikummal súlyosan szennyezett mézzel vagy hússal, a sor hosszasan folytatható. (A rossz, elfogadhatatlan termékek árusításában sem vétlenek a láncok. Épp a Magyar Nemzet mutatta be, hogy két kereskedelmi lánc annak ellenére nem tiltott ki egy céget beszállítói közül, hogy laboratóriumi ellenőrzések kimutatták: a vállalat folyamatosan emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszert állított elő.) És az általában hagyományos és unalmas dolgok mellett a vásárló azért nem találkozhat olyan újabb és újabb, érdekesebbnél érdekesebb, különleges termékekkel, mert a termelőkkel szemben kizárólag egyetlen elvárás van: hogy minél olcsóbban adja el nekik a termékét.
Kimondható, hogy a kereskedelmi láncok gyakorlata termelőellenes, mert kizsigereli és tönkreteszi a zsarolásnak ellenálló vagy az azt gazdasági okok miatt elviselni nem képes beszállítókat. Fogyasztóellenes, mert amellett, hogy meglopja a vásárlóit, korlátozza az áruk sokféleségét, a minőségi termékek megjelenését. És versenyellenes, amit az EU-ban ugyan szent tehénként kezelnek, ám a boltjaikban fellelhető termékek kínálatából kizárja a gasztronómia szempontjainak érvényesülését, amivel megakadályozza a valóban a fogyasztók igényeit, ízlését és érdekeit szolgáló ellátást.
Ez nem piac. Ez a magyarországi piac, amelyben a jelző fosztóképzőt jelent. A feketekereskedelem pedig nemcsak az élelmiszereket sújtott magas áfa miatt virágzik idehaza, hanem amiatt, mert abban legalább érvényesülnek piaci szempontok.
D. Horváth Gábor
