Tojástánc

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Senki nem zavarta meg előadásomat, a tiltakozók az épületen kívül voltak, mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a 180 perc hétfő reggeli műsorában.

Magyar Nemzet
2013. 06. 10. 22:01

Akik a Zürichi Egyetemen a magyarországi romaüldözésről szerettek volna hallani, azoknak bizonyára csalódást jelentett, hogy a miniszter a cigány és nem cigány magyarok együttélésének pozitív lehetőségeit taglalta, és bejelentette, hogy szeptembertől a magyar iskolákban tanítani fogják a cigányság történetét és kultúráját. De az, hogy közlése – és előadása – hosszas tapsot kapott, mégiscsak arra utalt, hogy el lehet vinni jó hírünket is a világba. Akarat, alázat, felkészültség, hitelesség. Mindössze ennyi szükséges, és akkor a külföld is kevésbé tanácstalan a „magyar ügyet” illetően.

S ha tojásdobálásról esik szó, inkább emlékezzünk Demszky Gáborra és arra a felejthetetlen artistaprodukcióra, amelyet testőrei a levitézlett főpolgármester felé repülő tojásokkal szemben ide-oda forgatott fekete esernyőjükkel a Petőfi-szobornál előadtak.

(Körmendy Zsuzsanna)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.