Tojástánc

Senki nem zavarta meg előadásomat, a tiltakozók az épületen kívül voltak, mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a 180 perc hétfő reggeli műsorában.

Ehhez képest vasárnap a média arról adott hírt, hogy Zürichben tojást dobáltak a diktatúra és a romaüldözés ellen tiltakozók a magyar miniszterre. A téves híradás arra mindenesetre jó volt, hogy egy sor lap és netes fórum ne a lényegre koncentráljon. Hogy ne arról írjon: az Orbán-kormány egyik minisztere meghívást kapott a Zürichi Egyetemre, ahol a romaintegrációról tartott előadást. Hogy még véletlenül se a fontos dolgokról legyen szó, például arról, mi hangzott el az előadásban, vagy hogy a hazai tapasztalatok és elképzelések milyen visszhangot váltottak ki a svájci hallgatóságban. A hamis hírtől megittasult kárörvendők pechjére a Zürichi Egyetemen jelen volt Andreas Oplatka történész, újságíró, a Neue Zürcher Zeitung korábbi szerkesztője, aki úgy érezte, kötelessége levélben leírni az igazságot: szó sem volt Balog beszédének megzavarásáról.

Talán jó lenne a híreket szétkürtölés előtt néha ellenőrizni, és akkor az újságírók sem kényszerülnének a mostanihoz hasonló tojástáncra. A rutinosabbak kikerülik a földre tett tojásokat, de két bal lábbal pillanatok alatt bokáig lehet gázolni a szagos nedűben. Számos baloldali laptársunk kénytelen-kelletlen közli Oplatka professzor levelét arról, mi történt és mi nem történt Balog Zoltán zürichi előadásán, miközben még ott van a linkek (a kapcsolódó cikkek) között a cím, hogy tojással dobálták meg a minisztert. Na most akkor vagy az egyik igaz, vagy a másik – vagy hazudik az újság. Lehet választani

Mindenesetre nem keverendő össze, mi történt az egyetem falain kívül és azokon belül. Egy igényes lapnak ugyanis nem az a fő hír, hogy az épület előtt húsz-harminc, Magyarország ellen fölheccelt ifjú baloldali tojásdobálásra készült (ami nem történt meg), hanem az, hogy az egyetem falain belül mintegy kétszáz fős hallgatóság úgy döntött, érdemes figyelni a messziről jött magyar miniszterre. Aki egyébként anyanyelvi szinten beszél németül, és Magyarország „jószolgálati nagyköveteként” cáfolni tudja azokat a rágalmakat, amelyeket más értelmiségiek, politikusok nem röstellnek az országra szórni. Hiszen mégiscsak el kell mondani, hogy a magyar kormány minden eddigi kabinetnél (beleértve még az első Orbán-kormányt is) nagyobb erőfeszítéssel keresi a romák fölemelkedésének módjait, útját. Idetartozik a cigánypasztorizáció is, mert akárhogy hadakozik ez ellen a baloldal, az egyház nagyon sokat tud segíteni a romák fölemelkedésében, társadalmi beilleszkedésében. Mi a baj velünk, magyarokkal? Hogy számos nyugati országgal ellentétben nem söpörjük a szőnyeg alá a szemetet?

Akik a Zürichi Egyetemen a magyarországi romaüldözésről szerettek volna hallani, azoknak bizonyára csalódást jelentett, hogy a miniszter a cigány és nem cigány magyarok együttélésének pozitív lehetőségeit taglalta, és bejelentette, hogy szeptembertől a magyar iskolákban tanítani fogják a cigányság történetét és kultúráját. De az, hogy közlése – és előadása – hosszas tapsot kapott, mégiscsak arra utalt, hogy el lehet vinni jó hírünket is a világba. Akarat, alázat, felkészültség, hitelesség. Mindössze ennyi szükséges, és akkor a külföld is kevésbé tanácstalan a „magyar ügyet” illetően.

S ha tojásdobálásról esik szó, inkább emlékezzünk Demszky Gáborra és arra a felejthetetlen artistaprodukcióra, amelyet testőrei a levitézlett főpolgármester felé repülő tojásokkal szemben ide-oda forgatott fekete esernyőjükkel a Petőfi-szobornál előadtak.

(Körmendy Zsuzsanna)