Nem feltétlenül valamiféle ideológia vagy politikai szimpátia vonzza a Tusványosra a fiatalokat, hanem az évek óta garantált jó hangulat. A magyar rock, pop, folk első rangú képviselőinek ma már örömöt jelent a tusnádfürdői meghívó, a fellépők rendre magas zenei színvonalat, az Erdély és Magyarország minden tájáról összesereglett bulizók pedig a páratlanul lelkes fogadtatást biztosítják. És ha már ott vannak, a délelőtti pihenés után a különböző sátrakban megrendezett előadásokba, beszélgetésekbe azok a táborlakók is belehallgathatnak, akiket amúgy hidegen hagy a közélet.
A politikai, közéleti eszmefuttatások száma évről évre szaporodik ugyan, azok tartalmi értéke viszont nem mindig éri el a várt színvonalat, a meghívottak azonos, de legalábbis közel álló nézetei olykor esélyt sem adnak a vitának, a belterjesség általánosságban körüllengi a szabadegyetemet, holott a hallgatóság nyitottsága többet érdemelne. Bár idén több külföldi meghívott volt a korábbiaknál, éppen a legfontosabb, a magyar–román párbeszéd, vita maradt el szinte teljes egészében. Pedig jó lett volna meghallgatni olyanok véleményét is a tervezett romániai régiósításról vagy éppen az autonómiáról, akik alapvetően másképp látják e kérdéseket, ellenben döntéshelyzetben vannak. Így csupán magabiztos kijelentésekkel kellett beérnünk magyar részről, valamint egy ezekre reagáló sértődött külügyminisztériumi közleménnyel román oldalról.
A rendezvényt záró kerekasztalon Orbán Viktor mellől például hiányzott Traian Basescu államfő. Elsősorban erdélyi közönsége előtt a miniszterelnök azt igyekezett röviden bemutatni, mit és miért is csinált kormánya az elmúlt három évben. Téves elképzelésnek nevezte, hogy az uniót sújtó jelenlegi válság ellenszere maga az Európai Unió és intézményei lennének, a megoldást a nemzetállamok, így a németek, magyarok, románok jó válaszaiban látja, ezeken múlik az unió válaszának sikeressége. Az erőforrások elvonására irányuló nagyhatalmi politikával szembeszálló, a szuverenitás ilyen formában való megőrzését előtérbe helyező politika egyébként nyitott fülekre találhat Erdélyben, s egész Romániában. Bukarestben is egyre több elemző szól a pénzügyi kiszolgáltatottságról, a valutaalap által diktált zsákutcáról, így kifejezetten pozitív lehet a fogadtatása a bejelentésnek, miszerint Magyarország a nyár végéig visszafizeti IMF-hitelét.