Államalapítónk ünnepén

Augusztus 20-án sok mindent és sok mindenfélét ünnepeltünk a huszadik században.

Aztán megszületett sztálini ihletésű alkotmányunk, amely minden szentséget és nemzeti hevületet igyekezett végképp eltörölni, s mi sem volt kézenfekvőbb, mint keretéül választani ezt a jeles napot. Az alkotmánynap minden oda nem illő jelképtől és jelentéstől megfosztva ha nem is egyenrangúként, de egy sorba került, együtt dübörgött nagyszabású szocialista ünnepeinkkel, április 4-gyel és november 7-tel. Jó sokáig tartott az „érctorkok” harsogásának ideje, olyan sokáig, hogy legnagyobb királyunkról, koronánkról és „nemzeti létünkről” már-már megfeledkeztünk. „Nemzeti létünk nagy temetője, Mohács” szinte jeltelennek látszott a huszadik századi sírhantok között, egymásra épültek a szörnyűséges kudarcok, megaláztatások, amelyeknek kegyhelye – nincs értelme sem felemlegetnünk, sem tagadnunk – Trianon volt.

Az új magyar alkotmány a megszületésével mintegy anakronizmussá tette a régit, s ezzel együtt valóssá és méltányossá Szent István és a magyar államalapítás ünnepét. Úgy érezhetjük, hogy ez a nap legnagyobb állami ünnepünk, s szentsége maradéktalanul visszatért. S ha azt kérdezzük, ki volt valójában Szent István, első királyunk a legeurópaibb értelemben, csakis azt felelhetjük: zseni a szentek között, akinek gondolatai és tettei máig érvényesek, s minden bizonnyal elévülhetetlenek. Most, amikor hazánk és az Európai Unió viszonyában időnként zavarok, félreértések és ellenérzések mutatkoznak, emlékeznünk és emlékeztetnünk kell arra, hogy egy ezredévvel ezelőtt ez a szent zseni felismerte, hogy Magyarország Európához és a keresztény világhoz tartozik, s ezt a felismerést erős, tudatos államférfihoz méltó tettek követték.

Természetesen a magyar államalapításban Európa és annak akkori lelkisége is döntő szerepet játszott. A nyugati egyházak segítsége, tanítása, tudatossága és tudása nélkül a magyar szellem képtelen lett volna a zsidó-keresztény erkölcsiség befogadására és kibontakoztatására. Sokat tanultunk az akkori Európától. A magyar kultúra arról a tőről hajtott virágot, amely a keresztény Európát, sőt, mondhatni az egész nyugati világot azzá tette, ami lett, s ami volt, s amit most kissé feledni látszik. Államalapításunk ünnepén, Szent István napján aligha kell szégyenkeznünk amiatt, ha nemzetünk hűséges akar maradni ahhoz a szellemiséghez és ahhoz a szabadsághoz, amelyet egykor Európától kapott, s amelyet elvesztett, majd visszanyert. Első királyunk, ahogy már mondottuk, politikai értelemben zseni volt, ám lelkiekben keresztény, s egy a keresztény szentek közül.

A Magyar Nemzet néhány nap múlva lesz hetvenöt éves. Ez az idő az ezredekhez képest elenyésző. De emlékeztetnünk kell rá, hogy alapító főszerkesztőjének, Pethő Sándornak eszménye a Szent István-i gondolat és lelkiség volt, s az államról alkotott képe a független, szabad, keresztény Magyarország. Nekünk egyetlen törekvésünk és érdemünk lehet: megőrizni ezt az eszmeiséget, amely egyáltalán nem mond ellent az európai alapértékeknek. Jó, hogy ebben a szellemben ünnepelhetjük augusztus 20-át, nem feledkezve meg a kenyér ünnepéről, de arról sem, hogy nem csak kenyérrel él az ember.

Kristóf Attila