Ezt az is alátámasztja, hogy a szervezet rendkívüli közgyűlésén egykori beosztottját emeltette a saját feje fölé elnöknek. Ami utalhatna kivételes jellembéli kiválóságra is, de inkább azt jelzi, hogy az elnök úgy táncol majd, ahogy az alelnök füttyög. Szabó László, az új elnök az első Orbán-kormány idején Deutsch Tamás sportminiszter helyettes államtitkára volt, de 2011–2012 között bizonyította, hogy univerzális személyiség. Rövid távon pótolható ugyan, de hosszú távon nélkülözhetetlen. Jelenleg a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke, amely posztját az MPB elnöksége mellett is megtartja. Amikor május elején az előző elnök, Gömöri Zsolt végtörlesztésével kapcsolatban kirobbant a botrány, számos parasportoló úgy gondolta, hogy elközelgett az igazság pillanata, mert az egyre növekvő felháborodást csak a szervezet teljes megújításával lehet lecsendesíteni.
Első pillanatban Gömöri vétke még nem is látszott túl súlyosnak. Az MPB kasszájából kapott hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást lakáshitele végtörlesztésére. De azt nem elvette, hanem a főnökének számító beosztottja, az alelnök javaslatára kapta. Úgy gondolhatta, olyan lenyűgöző munkateljesítményt produkált, hogy kiérdemelte azt a hárommillió vissza nem térítendőt. Ám hamar kiderült, hogy nem csak arról a hárommillióról van szó. Visszaélések sorára derült fény, mondhatni világossá vált, hogy erkölcsileg fogyatékos emberek afféle fejőstehénnek nézték a fogyatékos sportolók szervezetét. Nem sokkal korábban Gömöri arról panaszkodott, hogy a parasportolók rendkívül rossz anyagi helyzetben vannak. Ezen nyilván úgy akartak segíteni, hogy először a sportvezetők anyagi körülményein javítottak, egy idő után az úgyis leszivárog alacsonyabb szintekre.
Gömöri helyzete tarthatatlanná vált, s már akkoriban megkérdezte néhány jobb szimatú újságíró Szabó Lászlót, hogy lesz-e belőle MPB-elnök. Szabó azt válaszolta, szó sincs róla, nem akar MPB-elnök lenni. Dehogynem akart! Csak akkor még nem tudta! Gömöri lemondása után a parasportolók teljes tisztújítást szerettek volna, ám az veszélybe sodorta volna az egész szervezet legfontosabb személyének, az alelnöknek a posztját is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!