Mindörökké offshore

Ki szeret adót fizetni? Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy senki.

Ki szeret adót fizetni? Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy senki. Nem véletlenül ér sokat egy jó könyvelő, adótanácsadó, aki minimálisra tudja csökkenteni egy cég vagy vállalkozó közterheit, ezáltal növelni tudja a nyereséget. Az adó minimalizálása önmagában nem bűncselekmény. A kérdés csupán az, hogy mit hajlandó megtenni a vállalkozás azért, hogy kevesebbet kelljen adnia a közösbe. Nem eshet ugyanolyan megítélés alá, amikor valaki egyszerűen arra törekszik, hogy az igénybe vehető összes kedvezménnyel éljen, mint az, ha valaki a jövedelme egy részét elrejti a hatóságok elől. Sőt igazából az sem mellékes, hogy ki kezeli hajlékonyan az adófizetési kötelezettségét, hiszen a rossz példa ragadós, főleg ha befolyásos, a kormány közeléből kikerülő emberek keverednek a szürke zónába. Elég megemlíteni Andy Vajna filmügyi kormánybiztost, akinek céghálójában az Átlátszó.hu nemrégiben hét offshore céget talált. De az adófizetési morálra nyilván nem volt jó hatással az sem, amikor Simor András aktuális jegybankelnök beszélt arról 2009-ben, hogy nincs abban semmi törvénytelen, ha Cipruson tartja a pénze egy részét.

Az offshore cégek működéséről hosszan lehet vitázni, az illegális és a legális tevékenység közötti határt ugyanis nem lehet élesen meghúzni. Az például önmagában nem ütközik törvénybe, ha egy magyar cégnek külföldi társaság a tulajdonosa. Az sem, ha ez a külföldi tulajdonos Ciprusra, Gibraltárra vagy más, adóparadicsomként számon tartott államba van bejegyezve. Az sem szabálytalan, ha ez a magyar vállalkozás a nyeresége egy részét osztalékként kifizeti a tulajdonosának, ráadásul adózni sem kell utána. Sőt, még abba sem lehet belekötni, ha az adott külföldi cég szükségét érzi, hogy egy bécsi bankban tartson egy olyan számlát, amihez, érdekes módon, egy magyar állampolgár is korlátlan hozzáférést kap. A csalás ott kezdődik, amikor a magyar kedvezményezett, akinek a neve természetesen nem szerepel az adott cég tulajdonosai között, úgy vesz le pénzt a számláról, hogy az nem jelenik meg a jövedelmei között.

Mint a fentiekből látszik, egy offshore-lánc létrehozása nem ördöngösség, az interneten rengeteg erre specializálódott cég kínálja a szolgáltatásait. Tájékoztatóik szerint az adóparadicsomban bejegyzett vállalkozásnak rengeteg előnye van, az örökösödési adó kijátszásától az illegális jövedelem elrejtéséig. Ahogy az egyik offshore-szolgáltatást nyújtó cég tájékoztatója fogalmaz: amennyiben hajót, esetleg repülőgépet vásárolna, érdemes mindjárt egy offshore cég nevére venni, így elkerülhetők a kíváncsiskodó kérdések a pénz eredetéről.

Hogy mennyi pénzt csalnak el így a cégtulajdonosok, arra léteznek ugyan becslések, de ezeket nehéz komolyan venni. A helyzet súlyosságára mindenesetre már abból is következtetni lehet, hogy újabban az Európai Unió vezetői is felemelték a hangjukat az offshore-jövedelemeltitkolás ellen, és azt tervezik, az adatszolgáltatási rendszerek összehangolásával ellehetetlenítik az effajta trükközést. David Cameron brit miniszterelnök nemrégiben maga is kikelt az átláthatatlan céghálók ellen, és kijelentette: nem szabad megengedni, hogy a londoni ingatlanpiac és a brit pénzügyi szektor offshore befektetők csalárd módon szerzett vagyonának pénzmosodájává váljék. Az adószakértők azonban nem fűznek túl nagy reményeket az uniós vezetők nekibuzdulásához. Hiába születik meg ugyanis egy olyan adatbázis, ami az összes európai cég adatait tartalmazza, előbb-utóbb úgyis lesz valaki, aki felteszi a kérdést: ugyan miért baj az, ha a pénze egy részét az uniós hatóságok felségterületén kívül pihenteti?