A migránsáradat körüli hazai és nemzetközi felzúdulás közepette szinte fel sem tűnik, hogy a mai napig jogi viták középpontjában álló Quaestor-ügyben a brókercég felszámolója, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. pert indított azon befektetők ellen, akik közvetlenül a cég bedőlése előtt vették ki a pénzüket.A Külgazdasági és Külügyminisztériumból származó információk szerint azonban sem a tárca, sem a felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. ellen nem indult per, pedig az utóbbi a bedőlés előtti két munkanappal kérte vissza 3,8 milliárd forintját a brókercégtől, s azt az engedély visszavonásának napján meg is kapta. A felszámoló kérdésünkre tagadta, hogy kivételezne, mondván, a felszámolást megelőző időszak kifizetéseit még vizsgálják.Az mindenesetre érdekes, hogy a minisztérium ugyan azt közölte, márciusban miniszterelnöki döntésre szüntette meg a tárca és háttérintézménye számláját a brókercégnél – amely azonnal értékesítette a papírokat, s a pénzt átutalta az intézmény számlájára –, arra azonban sem a minisztérium, sem a kereskedőház, sem más állami szerv nem adott magyarázatot, vajon miért tartotta ennyire megbízhatatlan helyen a gondjaira bízott jelentős összeget az MNKH.Persze ha áttekintjük a Quaestor körül történteket, a mostani furcsaság is beleillik a sorba. Amíg a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében a jegybanki feljelentés napján kattant a bilincs a vezetők csuklóján, addig a kormányközeli üzletember hírében álló Tarsoly Csaba Quaestor-vezetőt a március 10-i bedőlést követően csak két és fél héttel vették őrizetbe.Furcsa a késlekedés, mert csalás gyanúja esetén a rendőrség általában néhány napon belül kihallgatja az ügyben fontos szerepet betöltő vezetőket, amire a Quaestor-ügyben március 26-ig nem került sor. A kárt szenvedettek azért voltak különösen felháborodva a késlekedés láttán, mert eddig az időpontig nem helyezték zár alá az érintett Quaestor-cégek és személyek vagyonát, ezért volt esély a vagyonkimentésre. S valóban, a csődöt elindító Quaestor Hrurira a nyilvános bejelentést követő tizedik napon jelentett csak öncsődöt, addig az átláthatatlan cégstruktúrának köszönhetően oda és annyit utalhattak Tarsolyék, ahova és amennyit csak akartak.Arra sincs logikus magyarázat, hogy a kormánytöbbség miért döntött külön kártalanítási alap – a Quaestor-károsultak Kárrendezési Alapja – létrehozása mellett a brókercég befektetőinek kifizetésére. Az alap a fiktív kötvények tulajdonosait hatmillió forintig kártalanító Befektetővédelmi Alap (Beva) kifizetésein túl minden károsultnak fizetne harmincmillió forintig. Hasonló lépésre egyetlen más brókerbotrányt követően sem került sor. Azért is különösen érthetetlen a Rogán Antal által még Fidesz-frakcióvezetőként benyújtott törvényjavaslat elfogadása, mert a brókercég kötvényei egyszerű vállalati értékpapírok, amelyek megvásárlásának kockázata szakértők szerint egyértelműen a befektetőket terheli, azaz kártalanítás nem járna utána, ahogy egyetlen más hasonló ügyben sem jár.A játszmának ugyanakkor még nincs vége, hiszen miután a kártalanítás teljes összegét a bankok nyakába varrták – a kifizetések ugyanis a pénzintézetek befizetéseiből fenntartott Beván keresztül történnek –, néhány bank alaptörvénybe ütközőnek vélte a törvényt, s ezért az Alkotmánybíróságon támadták meg. Ítélet ugyan egyelőre nem született, de könnyen előfordulhat, hogy helyt adnak az indítványnak, s újra kell gondolni az egész kártalanítási folyamatot. Az pedig komoly presztízsveszteséget jelentene a kormányoldalnak, feltéve, hogy el nem sodorja a hírt a menekültek újabb áradata.
Csavar a brókersztoriban
Ha az egész kártalanítási folyamatot újra kell gondolni, az komoly presztízsveszteség lehet a kormánynak.
2015. 09. 22. 22:01
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!