Kisebb botránnyal kezdődött a hét végi göteborgi könyvvásár, ahol idén Magyarország volt a díszvendég. Európa egyik legnagyobb könyves seregszemléje nemcsak az irodalom terepe, hanem a társadalmi-politikai vitáké is. Ha Magyarországról van szó, ez értelemszerűen kemény kritikát jelent. Az apropó ezúttal a kormány menekültpolitikája volt, de a hivatalos megnyitóbeszédet tartó amerikai–orosz írónő, Masha Gessen és a svéd sajtó ezen kívül is annyi „hízelgő” állítást hordott össze hazánkról, homoszexuálisok és romák zaklatásáról, revizionista törekvésekről, antiszemitizmusról, fasizmusról, a kulturális életet eluraló állami terrorról, sőt, a Nobel-díjas Kertész Imre iszlamofóbiájáról, hogy valószínűleg nincs az a szélsőségesen balliberális magyar alkotó, aki komolyan egyetértene azzal, hogy Magyarország ma erről szól.Riasztó, hogy mialatt Európa az utóbbi évtizedek legnagyobb krízisét éli át, egyes értelmiségiek elzárkóznak attól, hogy nevén nevezzék a gyermeket, helyette a világsajtó legkevésbé lelkiismeretes cikkeiből összeollózott zagyvasággal állnak elő. A kritikának természetesen van helye, sőt. A vásáron több sajtó- és médiaszabadságról szóló beszélgetést is rendeztek, mivel az idei téma a sajtószabadságról szóló svéd törvény elfogadásának 250. évfordulója volt. E szemináriumokon nyilván elhangzott ez-az, és nem is alaptalanul. Nincs az a kerítés, amely megvédhetné a kormány médiapolitikáját a jogos kritikáktól. Csak az a baj, hogy a göteborgi incidens nem erről szól. Ez nem kritika, hanem háború. Akik vívják, egyáltalán nem vesznek tudomást arról, ami ma Európában történik. Sem a migrációs válságról, sem az európai polgárok véleményéről. Sem arról, hogy ha Magyarország ma valóban nyomasztó hely a magyarok többsége számára, az nem az általuk vizionált elnyomás miatt van, hanem inkább azért, mert például két hónapot kell várni egy CT-vizsgálatra. Persze megértjük Masha Gessent is: azzal, hogy a rákbeteg Nusika a betegség felfedezését követően három hónapot vár a kezelésre, aztán naponta néhány órát várakozik az onkológián – vagy van szék, vagy nincs –, aligha lehetne hangulatot kelteni Európában. Nyilván tudja ezt az is, aki információkkal látta el az írónőt. Alapos munkát végzett, bár úgy tűnik, azt elfelejtette neki elmagyarázni, hogy mi az a schengeni övezet.De hát egy emberi jogi aktivistától senki nem várja, hogy jártas legyen ilyesmiben. Nyugodtan hivatkozhat „magyar íróbarátaira”, akikkel előző éjszaka beszélt. Saját bevallása szerint azért, hogy megkérdezze tőlük, mit kellene gondolnia – ami egyébként kivételes szellemi nagyságról árulkodik, ezúton is gratulálunk hozzá. Az akció végül nem kavart akkora port, mint amekkorát szeretett volna. A magyar stand megnyitójára szervezett tüntetésen legfeljebb tízen tiltakoztak. Talán elárul valamit az is, hogy a Magyarországgal kapcsolatos hírekre kiemelten fogékony német sajtó feltűnően nem foglalkozott az üggyel. Úgy tűnik, a dolog csak a magyar sajtó és néhány svéd lap számára jelentett valamit.De mégis. Volt az ókori görög városállamokban egy jogintézmény, a vendégbarátság, a mai konzuli hálózat őse: a városállamban tartózkodó idegenért egy helyi polgár vállalt felelősséget. A vendég ellen még pert sem lehetett indítani, csak a vendéglátó ellen. Kár, hogy ezt a szép szokást Göteborgban épp ellenkező előjellel gyakorolják. A vendég ellen indítottak pert, a vendég pedig hiába fordulna a vendéglátóhoz, a göteborgi könyvvásár fő szervezőihez. Ők mossák kezeiket, és a szólásszabadságra hivatkoznak, amikor a történteknek a szólás- és sajtószabadság lényegéhez semmi köze nincs. Szerencsére az intézmény értékéből nem von le az sem, ha egyesek fordítva alkalmazzák.
Írók a frontvonalon
Kisebb botránnyal kezdődött a hét végi göteborgi könyvvásár, ahol idén Magyarország volt a díszvendég.
2015. 09. 27. 22:01
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!